Egy zacskó bomlott le teljesen 45 nap alatt a Greenpeace és a Humusz Szövetség kísérletében

Bulvár, 2023.06.06

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.

Mint írták, elérkezett az első mérföldkőhöz a Humusz Szövetséggel közös kezdeményezésük, amelyben lebomlóként kínált műanyag zacskókat komposztálnak, hogy megvizsgálják, a zacskók valóban lebomlanak-e, és ha igen, akkor mennyi idő alatt.

"Másfél hónappal a kísérlet kezdete után azt tapasztaltuk, hogy ennyi idő alatt az otthoni komposztálásra alkalmasnak jelölt zacskók döntő része nem bomlott le, a lebomlási folyamat viszont egyértelműen megkezdődött" - idézi a közlemény Szabó Györgyöt, a Humusz Szövetség nulla hulladék programjának vezetőjét, aki hozzátette, hogy a vastagabb zacskón még kivehető maradt a vonalkód, a logó, de már az is foszladozott és könnyen szakadt.

A tájékoztatás szerint a zacskók között jelentős különbséget lehetett tapasztalni: míg az Aldi vékonyfalú zacskója teljesen eltűnt, addig az Auchan és Spar hasonló tasakjaiból kis foszlányok maradtak. Ugyanakkor a Tesco vékony zacskójából egy jelentősebb darab még láthatóan nem bomlott le, a Spar vastagabb, otthoni komposztálásra javasolt zacskója pedig szétfoszladozott ugyan, de viszonylag ép maradt.

A zacskókat a két szervezet munkatársai 2023. április 21-én helyezték el a Humusz Szövetség komposztálójában. A kísérlet során olyan műanyag zacskókat tesztelnek, melyek "otthoni komposztálásra alkalmas" jelöléssel vannak ellátva - olvasható az összegzésben.

Mint írták, a komposztba került zacskók bomlását a két zöldszervezet most ellenőrizte először, miután letelt a vizsgálatban megjelölt 45 nap. Ezután a projekt indulásához képest 3, 6, valamint 12 hónap után fogják újra megvizsgálni, mi történik a zacskókkal a komposztálóban.

A közlemény felidézi, hogy 2021-ben lépett életbe hazánkban az a rendelet, amely részben tiltja, valamint jelentősen megadóztatja a műanyag zacskók forgalmazását. A rendelet kiterjed a lebomló zacskókra is, ám azokra körülbelül negyedakkora környezetvédelmi termékdíjat határoztak meg, mint a hagyományos, műanyagból készült alternatívákra.

A közlemény szerint a gyakorlatban a lebomló zacskók jellemzően nem hasznosulnak, ritkán jutnak komposztálóba. Ha pedig egy ilyen zacskó a természetbe kerül, akkor is ritkán teljesülnek az ideális komposztálási feltételek és sok tekintetben hasonló természeti károkat okozhatnak, mint kőolajból készült társaik.

A valódi megoldást a műanyagkrízisre és a hulladékáradat megfékezésére az eldobható zacskók kivonása, valamint minden más egyszer használatos csomagolóanyag radikális csökkentése jelentené. Ehhez pedig mind a gyártóknak, mind pedig a forgalmazóknak arra kell törekedniük, hogy minél szélesebb körben elterjedjenek a csomagolásmentes, újratölthető és újrahasználható rendszerek - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!