Hatvan gépjárműből álló konvojjal rendezik meg a Dédesi Fényparádét és Jótékonysági Felvonulást

Bulvár, 2022.12.04

Hatvan gépjárműből álló konvojjal rendezik meg december 17-én a Dédesi Fényparádét és Jótékonysági Felvonulást az Észak-Bükk lábánál fekvő települések összefogásával - közölték a szervezők az MTI-vel.

A karitatív kezdeményezésben felvonuló, karácsonyi fényekkel kivilágított karaván Nagybarcáról indul és Dédéstapolcsányon ér célba érintve Bánhorvátit, Nekézsenyt és Mályinkát, illetve ha sikeres a megállapodás, Upponyt is. Azon túl, hogy a fényes konvoj áthalad ezeken a településeken, a helyiek hagyományőrző ételeiket is bemutatják a rendezvény központi helyszínén, a dédéstapolcsányi művelődési ház előtti és melletti területen.

A felvonuláson részt vevő településeken elhelyezett adománypontokon már megkezdték a gyűjtést, de a segíteni akarók a célállomáson is adakozhatnak. A közlemény szerint az elmúlt évben csaknem kétszázezer forinttal és több száz ajándékdobozzal segítették a rászorulókat. Az önkéntes szervezőcsapat abban bízik, hogy ebben az évben a környékbeli települések kézműves ételeinek eladásából befolyt összeggel kiegészítve az eddigieknél is nagyobb adományt juttathatnak majd el a nélkülözőknek.

A felvonulásra Szlovákiából, Budapestről és Szerencs környékéről számítanak résztvevőkre, a sofőrök és a kamionokat díszítő csapatok egyfajta honoráriumként különböző nyereményekkel gazdagodhatnak.

A Dédesi Fényparádé keretében a környékbeli otthonoknak és gyermekvédelmi szervezeteknek, állatmenhelyeknek gyűjtenek tárgyi adományokat, a befolyó pénzösszegből pedig a Csillagfürt Alapítványnak vesznek olyan kellékeket, amelyekkel a speciális nevelési igényű gyermekek fejlesztését könnyíthetik meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!