Megsemmisült Berlin egymillió literes akváriuma

Bulvár, 2022.12.16

Megsemmisült pénteken Berlinben a német főváros egyik fő turisztikai látványossága, az AquaDom nevű egymillió literes akvárium.

Berlin aquadom A világ legnagyobb szabadon álló akváriumaként számon tartott hengeralakú tartály felhasadt és összetört, így másodperecek alatt az összes víz kiömlött mind az 1500 tengeri hallal együtt. Az akrilüvegból készített ezer köbméteres tartály az első vizsgálati eredmények szerint anyagfáradás miatt semmisült meg. Bűncselekményre utaló jeleket nem tártak fel.

A 16 méter magas akvárium a DomAquarée nevű épület fedett belső udvarán állt. Az udvar egyben az épületben működő szálloda előcsarnoka. Az épületben irodák és vendéglők is vannak, a csarnok így nap közben igen forgalmas. A baleset azonban kora reggel történt, így szinte néptelen volt. Csupán ketten sérültek meg, ők is csak könnyebben, sérüléseiket üvegszilánkok okozták. Az ezer tonna súlyú sós vízzel együtt kiöntött halak majdnem mind elpusztultak, csak az a néhány maradt életben, amely az akvárium belsejében futó látogatólift bejárata melletti apró medencében vagy a pinceszinten felgyülemlett vízben landolt. A német főváros keleti részének központjában, az egykori Kelet-Berlin centrumában fekvő Alexanderplatz mellett álló épület földszintjén súlyos károk keletkeztek. A cunamiszerűen áradó víz mindent tönkretett és a környező utcákra is kihömpölygött, magával sodorva a berendezés jó részét.

A környéket lezárták, a szállodát kiürítették. A mentésben száz tűzoltó vesz részt. A károk felmérése után elkezdték az épület statikai vizsgálatát, amely több napig tarthat. Az akváriumban több mint száz tengeri halfaj példányait mutatták be a látogatóknak és a szálloda vendégeinek. A 26 Celsius-fokos vízzel töltött tartályt az alsó részén 22 cenitméter, a felső pereménél 18 centiméter vastag akrilüvegből állt. A látványosságot 2003-ban adták át, és 15 év után felújították. Kicserélték a többi között a szigetelést. A munkálatok két és fél évig tartottak és 2,6 millió euróba kerültek. Alig néhány hónapja, 2022 nyarán értek véget.




(MTI)

Címkék

Aquadom
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!