TV műsor

Késelés történt egy győri iskolában

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek. Az M1-nek a diák osztálytársai azt nyilatkozták, hogy a késelő lobbanékony természetű.
2019.12.05 | 22:30 | Kék hírek | Bűnügy

Zelenszkij: több halálos áldozata is lehet egy odesszai iskolatűznek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön aggodalmát fejezte ki, hogy az eddig ismert egynél több halálos áldozata is lehet az egyik odesszai középiskolában történt tűzesetnek, mivel 14 személy még mindig nem került elő, és öt sérült súlyos állapotban van.
2019.12.05 | 11:56 | Külföld | Ukrajna

Vádat emeltek egy segélyhívón segítséget kérő gyermek szülei ellen

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség egy anya és annak élettársa ellen, miután a nő kilencéves gyermeke segélyhívón kért segítséget, mert szülei ittasan erőszakosan viselkedtek egy januári éjjelen - közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2019.12.05 | 09:46 | Kék hírek | Bűnügy

Ezer év történeti fegyverei és vadászati eszközei a Nemzeti Múzeumban

Ezer év történeti fegyvereiből és vadászati eszközeiből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban csütörtökön Budapesten.
2019.12.05 | 12:38 | Kultúra

Tüzet nyitott egy tengerész a Pearl Harbor-i támaszponton, három halott

Két embert megölt, egyet súlyosan megsebesített egy amerikai tengerész szerdán Hawaiin, a Pearl Harbor-i flottatámaszponton, majd magával is végzett - közölték a támaszpont tisztségviselői.
2019.12.05 | 06:44 | Külföld | USA

Legfrissebb Hírfolyam

Külföld 12:03 Wojciech Wiewiórowskit nevezték ki európai adatvédelmi biztosnak
Belföld 12:02 Iszapömlés - Elkezdődött a másodfokú eljárás a Győri Ítélőtáblán
Belföld 12:02 Alapjogokért Központ: több nyugat-európai parlament jobban bünteti a rendbontást
Kék hírek 12:01 Többen meghaltak Lengyelországban egy családi házban történt gázrobbanásban
Kultúra 11:59 Elkezdődött a 130. országos énekesmadár-etetési szezon
Külföld 11:56 Zelenszkij: több halálos áldozata is lehet egy odesszai iskolatűznek
Belföld 11:56 Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a miniszterelnök Japánban
Külföld 11:50 Moszkva kiutasított egy bolgár diplomatát
Kultúra 11:47 Faunok és szellemek címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Gazdaság 11:43 Magyarország a második legnagyobb negyedéves GDP-növekedést érte el a harmadik negyedévben az EU-ban
Belföld 11:34 Kásler: a családot nem pótolja semmi
Belföld 11:33 MJVSZ: erősíteni kell a klímavédelem iránti elkötelezettséget!
Sport 11:33 Női kézilabda-vb - Fölényes holland siker a szerbek ellen
Belföld 11:14 Megkezdődött a nyugdíjreform elleni határozatlan idejű sztrájk Franciaországban
Gazdaság 11:11 Matolcsy: az új kihívásokra a jegybankoknak is meg kell találniuk a válaszokat
Gazdaság 11:06 Méhész: a méhészek legnagyobb kihívása a méhcsaládok életben tartása
Belföld 11:01 Kásler: számos pozitív intézkedés történt az egészségügyben az elmúlt években
Belföld 11:00 Gyermekszemészeti szűrőbuszt indítanak a legszegényebb településekre
Sport 10:49 Női kézilabda-vb - A Szombathely edzője tanulmányúton volt Japánban
Gazdaság 10:45 VOSZ: változóban a magyarok vásárlási szokásai
Belföld 10:30 Megújította a médiatanács a baranyai Rádió 1 jogosultságát
Kultúra 10:27 Csütörtökön mutatják be az Apa csak 1 van című darabot
Belföld 10:26 Szijjártó: sosem voltak olyan jók a magyar-japán kapcsolatok, mint most
Sport 10:20 Leclerc vezeti a magyar autósport-rajongók népszerűségi listáját
Belföld 10:15 Az Audi Hungaria mild-hibrid modellek sorozatgyártását kezdte meg
Kék hírek 09:49 Hiányos öltözetben bujkált napokig az erdőben egy bántalmazott nő
Gazdaság 09:48 Mavir: megdőlt a magyarországi áramfogyasztási rekord szerdán
Kék hírek 09:46 Vádat emeltek egy segélyhívón segítséget kérő gyermek szülei ellen
Gazdaság 09:40 Jóváhagyta a versenyhivatal a Delta Csoport és az Est Media tranzakcióját
Terrorizmus 09:37 Terrorizmussal gyanúsított személyeket tartóztattak le Moszkvában
Kultúra 09:31 A palóc kézműves kultúrát bemutató kiállítás látható Budapesten
Kultúra 09:19 A Joker, Az ír és a Házassági történet is az év filmjei között szerepel az AFI listáján
Külföld 09:16 Novák Katalin: Magyarország szoros együttműködést tervez családvédelmi ügyekben Washingtonnal, Varsóval és Brazíliával
Külföld 09:15 Csökkentek a német feldolgozóipar megrendelései októberben
Gazdaság 09:11 Tőzsde - Pozitív kezdés a főbb európai piacokon

Kövess minket a Facebookon!