A vártnál magasabb nyereséget ért el a Graphisoft Park

Gazdaság, 2021.02.23

A Graphisoft Park SE ingatlanbefektetési társaság 2020-ban 4,43 millió euró nettó nyereséget ért el, mintegy 230 ezer euróval magasabbat a tervezettnél, ugyanakkor a profit az előző évitől mintegy 510 ezer euróval marad el, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján a társaság 2020-ban 14,54 millió euró bérleti díjbevételt ért el, 290 ezer euróval többet az egy évvel korábbinál. Várakozásaik szerint 2021-ben a korábban jelzettnek megfelelően, a tavalyival megegyező mértékű bevétel várható, a nettó eredmény pedig 130 ezer euróval, 4,3 millió euróra csökken.

A cég kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége (EBIDTA) 13,72 millió eurót tett ki, amely a működési költségek hasonló szintje mellett 370 ezer euróval meghaladta a 2019-est. Közölték: 2021-re ugyanakkor a működési költségek növekedésére számítanak, mivel a cég utóbbi évekbeni jelentős növekedése a pénzügyi management és az ehhez kapcsolódó IT infrastruktúra új alapokra helyezését teszi szükségessé. Ennek következtében az EBITDA várhatóan 13,3 millió euróra - a 2019. évi szintre - csökken idén.

A jelentés szerint a 2020-at meghatározó koronavírus-járvány és az ennek következtében kialakult gazdasági válság ellenére a bérleti díjbevétel, és az EBITDA is nőtt. Bérlőik többsége nagy presztízsű és pénzügyileg stabil informatikai és biotechnológiai vállalat, melynek köszönhetően az irodapiac egészére vonatkozó általános hatások a Graphisoft Parkot kevésbé érintették. Az irodapark kihasználtsága 2020 közepéig tartósan 97 százalékos volt, ez a 2. fél évben 3 százalékponttal csökkent, de a budapesti átlagos irodapiaci üresedés mértékénél kedvezőbb maradt - írták.

Idén a kihasználtság jelentős további visszaesésére nem számítanak. A "home office" térnyerése hatással van az irodák iránti keresletre, de sok bérlő továbbra is kivár, újragondolja a jövőben szükséges irodaterület mértékét.

Közölték: a járvány okozta elhúzódó gazdasági visszaesésre, és annak rövid és hosszú távú hatásaira tekintettel, a független értékbecslő az ingatlanállomány valós piaci értékét az előző negyedév végéhez képest további 1,8 százalékkal csökkentette. Az ingatlanok becsült valós piaci értéke 2020. szeptember 30-ra 246 millió euró volt, ez 2020. december 31-re 241 millió euróra csökkent. Az előző év végéhez képest a csökkenés 23,8 millió euró. "Ez a csökkenés számszerűsíti a válság okozta bizonytalan piaci környezet miatt folyamatosan emelkedő hozamelvárásokat, továbbá a speciálisan az irodapiacot érintő kockázati tényezők becsült hosszú távú változását" - olvasható a jelentésben.

Az igazgatóság idén 10 millió euró osztalék kifizetését javasolja.

A Graphisoft Park SE részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a részvény kedden 3630 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 5280 forint a legalacsonyabb 3050 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!