TV műsor

BÉT - Az OTP húzta a budapesti tőzsdeindexet

Gazdaság, 2021.08.02

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 430,23 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 49 041,18 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn pozitív hangulat jellemezte a nemzetközi tőzsdéket, a Budapesti Értéktőzsde ezzel élni tudott, a pozitív tartományban zárt, forgalma az elmúlt időszak átlaga körül alakult.

A vezető papírokról elmondta: a budapesti tőzsdeindexet az OTP jó teljesítménye húzta. A Richter kedden hajnalban teszi közzé gyorsjelentését, emiatt a befektetők óvatosak voltak, a papír kereskedését az iránykeresés jellemezte a nap folyamán. A Mol árfolyamára az hatott, hogy a várakozások szerint alakultak a finomítói marzsok, így a jelentős olajárcsökkenéshez képest a Mol relatíven jól teljesített.

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2404 forintra gyengült, 616,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 2,08 százalékkal 16 650 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 425,50 forintra esett, forgalma 16,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8345 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3934,13 ponton zárt hétfőn, ez 5,27 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!