BÉT - Elemző: az OTP húzta le a BUX-ot

Gazdaság, 2023.05.31

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,34 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 47 262,34 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 44,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, az OTP esése húzta le a BUX-indexet, a bankpapír 2,22 százalékos csökkenése részben az elromlott nemzetközi befektetői hangulattal magyarázható.

Az elemző szerint az Amerikai Egyesült Államokban indult egy kis negatív korrekció, főleg a technológiai szektorban. Emellett a befektetők azon is aggódtak, hogy még nem ment át az amerikai képviselőházon az adósságplafonnal kapcsolatban a megállapodás, erről ugyanis szerdán fognak szavazni.

Varga Zoltán elmondta, a BÉT szerdán elért 44,8 milliárd forintos forgalma azzal magyarázható, hogy csütörtökön lesz az MSCI-index átsúlyozása, és az indexet követő régiós befektetési alapok emiatt a zárókötésben még átpozícionálták a portfóliójukat.

A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2820 forintra csökkent, 9,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 2,22 százalékkal 10 795 forintra esett, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,46 százalékkal 418 forintra erősödött, forgalma 674,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,51 százalékkal 8725 forintra nőtt, a részvények forgalma 22,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3342,07 ponton zárt szerdán, ez 4,05 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!