BÉT - Jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Gazdaság, 2021.11.29

A javuló nemzetközi befektetői hangulatban jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: egyelőre úgy tűnik, hogy a koronavírus új variánsa, az omikron kezelhető kockázatot jelent, így javul a befektetői légkör.

A vezető részvények közül az OTP esetében 18 ezer forintnál látható ellenállás, míg 17 ezer forintnál támasz. A Mol árfolyama letörte a 2500 forintos támaszt, a napokban ezt a szintet próbálhatja meg áttörni a részvény, további csökkenés esetén pedig a 2372 forintnál található 200 napos mozgóátlag támaszthatja meg az árfolyamot.

A Richter árfolyamát a 8500 forintos szint támaszthatja meg, míg emelkedés esetén előbb a 8750 forintos, majd a 9 ezer forintos szint jelentkezhet ellenállásként. A Magyar Telekom árfolyama a 420 és 430 forintos szintek között mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1403,12 pontos, 2,68 százalékos csökkenéssel, 50 961,25 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt. A Mol 24 forinttal, 0,97 százalékkal 2450 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 830 forinttal, 4,62 százalékkal 17 135 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,63 százalékkal 422 forintra gyengült, forgalma 124,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,71 százalékkal 8625 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!