BÉT: történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

Gazdaság, 2025.07.09

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről - közölte a BÉT a honlapján.

A BUX emelkedése nemzetközi és regionális viszonylatban is figyelemre méltó, az idén eddig elért 26 százalékos teljesítményével a világ élvonalába tartozik - tették hozzá, megjegyezve, hogy 2023 óta 220 százalékot emelkedett.

Az index legfontosabb mérföldköveit felelevenítve kiemelték: legeredményesebb 10 éves időszaka 1995-2005 között volt, 1468 százalékos, azaz több mint tizennégyszeres emelkedéssel.

A BUX 34 teljes éven van túl, ebből 24-ben pozitívan teljesített, 17-ben kétszámjegyű hozammal, a legmagasabb éves hozamot 1996-ban érte el (170 százalékkal).

Emlékeztettek arra, hogy 1991-ben az első BUX kosár 6 tagból állt, jelenleg 16 papírt tartalmaz az index, eddigi története során összesen 64 társaság szerepelt benne. Megszakítás nélkül a Richter részvénye indextag, az OTP 1995-ben, a Mol 1996-ban, a Telekom 1998-ban került a kosárba.

A jelenlegi 16 indextagból 13 vállalat az indexkosárba kerülésének időpontjától megszakítás nélkül tagja annak.

Ezzel párhuzamosan az új részvények bevezetésének, valamint az árfolyamok emelkedésének hatására a hazai részvénypiac mérete (kapitalizáció) mostanra átlépte a 20 ezer milliárd forintot, emellett az elmúlt években a hazai tőzsdén mintegy 40 új részvénykibocsátó jelent meg. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2024 végére a magyar háztartások hazai részvényállománya meghaladta a 2000 milliárd forintot, több mint ötszörösére nőtt tízéves viszonylatban - áll a közleményben.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!