Folytatódik a szarvasi kávéfőző gyártása

Gazdaság, 2019.09.03

A Szarvasi Háztartásigép Kft. folytatja az augusztus közepe óta felszámolás alatt álló Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (Vasipari) által korábban előállított kávéfőzők gyártását - olvasható a magyar magánszemélyek tulajdonában álló társaság hétfői közleményében.

Befejezi a termelést a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. A Vasipari válságba kerülésével párhuzamosan jött létre az a befektetői kör, amelynek célja, hogy életben tartsa a Szarvasi márkanevet és megújítsa a kávéfőző gyártást.

A Szarvasi Háztartásigép Kft., együttműködve a gyártást végző és szintén magyar magánszemélyek tulajdonában álló Deerplast Kft.-vel és a Vasipari néhány korábbi alkatrész-beszállítójával, újjászervezte a gyártási folyamatot és ezzel a Vasipari 58 korábbi dolgozójának biztosít munkahelyet.

A Háztartásigép Kft. alapvetően a kávéfőzők kereskedelmével, míg a Deerplast Kft. a gyártással foglalkozik Szarvason. Az együttműködő két társaság részben saját gépekkel, részben pedig a felszámolás alatt álló Vasiparitól bérelt berendezésekkel folytatja a gyártást.

Takács Zoltán, a Szarvasi Háztartásigép Kft. ügyvezetője a cég törzstőkéjéről nem kívánt nyilatkozni. Annyit elárult azonban, hogy időközben 100 millió forint nagyságú forrást vontak be a vállalkozásba.

Közlése szerint céljuk nem csupán a Szarvasi márka életben tartása és a gyártási folyamat stabilizálása, hanem a termékpaletta megújítása is. Eltökéltek abban, hogy megerősítsék a kávéfőzőgépek piaci pozícióját a magyar piacon, éves szinten mintegy 100 ezer darab kávéfőző eladásával számolnak.

A cég jelenleg hatféle kávéfőzőgépet gyárt, a termékek megtalálhatóak szinte mindegyik áruházlánc polcain, illetve a legtöbb magyar műszaki üzletben, tovább az e-kereskedelem weboldalain is.

A Szarvasi Háztartásigép Kft. szerződött partnereinél ellátja a garanciális szolgáltatásokat, az új termékre vonatkozó gyártói garancia esetében pedig a Deerplast Kft. jár el a vásárlók felé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!