ITM: megkezdődött a "Tisztítsuk meg az Országot!" projekt végrehajtásának előkészítése

Gazdaság, 2020.07.30

A "Tisztítsuk meg az Országot! projekt keretében először az illegális hulladéklerakással leginkább érintett területeket tisztítják meg - hangzott el a projekt első ülésén csütörtökön, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.

Az online videokonferencián a közreműködő szervezetek vezetői, a pilot-projektek képviselői, illetve meghívott szakemberek vitatták meg az illegális hulladék felszámolásának végrehajtási tervét.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntőjében elmondta, hogy az idei feladat a pilot-projektek lefolytatása, és azok alapján az idei ütemtervek végrehajtása.

A miniszter emlékeztetett, hogy a projekt célja az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületen fellelhető illegálisan lerakott, elhagyott hulladék több ütemben történő felszámolásának elősegítése, valamint keletkezésének megelőzése.

Boros Anita, a projektet irányító építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta, hogy az első szakaszban az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók mentén, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladékot számolják fel ütemezett, előre meghatározott elvek alapján.

Ebben a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nzrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az erdészeti társaságok és nemzeti parki igazgatóságok vállalnak majd meghatározó szerepet, hiszen saját területükön ők lesznek a feladat gazdái. Emellett lehetőséget fognak biztosítani a települési önkormányzatok és a civil szervezetek számára, hogy egy pályázati rendszer keretében csatlakozzanak a projekthez - emelte ki Boros Anita.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy mindenki segítségére számítanak, akik tenni kívánnak azért, hogy tisztább országban élhessenek. Mint mondta, a HulladékRadar applikáción keresztül bárki könnyedén bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot lát, a bejelentések helyszíneit beazonosítják, ezután a közreműködő szervezetek gondoskodnak majd a hulladék felszámolásáról.

A kormány két hete döntött arról, hogy a klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltakkal összhangban megkezdi az illegális hulladék felszámolását. Az ITM ebben korábban nem látott állami, önkormányzati és civil szervezeti összefogásra számít - írja közleményében a tárca.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!