Közgazdász vándorgyűlés - Parragh: nemzetállami szinten vannak válaszok a válságra

Gazdaság, 2020.09.25

A nemzetállamoknál vannak válaszok az ökoszisztéma szintjén kialakult jelenlegi válságra, és a megoldás sem lehetséges pusztán a szokásos monetáris vagy fiskális eszközökkel - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlésen, pénteken Budapesten.

Az elnök a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) idei rendhagyó, online tanácskozásán rámutatott: az ökoszisztéma válságát nehezen lehet majd feldolgozni, újfajta kihívás lesz. A koronavírus-járvány a kormányoktól független, de összefügg a kormányok kormányzóképességével. Ha egy kormány nem cselekvőképes, akkor nem tud kellő módon reagálni a vírusra - vélekedett.

Tavasszal éles vita volt a közgazdászok között arról, hogy a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonló technikákkal lehet kezelni a válságot, vagy egészen új eszközökre van szükség. Az élet egyértelműen igazolta, nem lehet azonos eszközökkel kezelni, minden területen más-más eszközt kell bevetni - jelentette ki.

Parragh László kiemelte: ebben a helyzetben az állam szerepe egyértelműen felértékelődött. Az látszik, hogy a járvány átrendezi a világgazdaság térképét, a világ legerősebb gazdaságai "zátonyra futottak" a válságkezelésben. Példaként említette az Egyesült Államokat, Brazíliát, valamint a dél-európai államokat, amelyek rossz válaszokat adtak.

Mindebből az a tanulság szerinte, hogy a nemzetgazdaságok egymásra utaltsága felerősödik, a jó válaszok a vírusválságra a nemzetállamok szintjén vannak.

Úgy vélte, verseny indulhat a globalizáció és a lokalizáció között, és ez a következő időszak meghatározó kérdése lesz. A költségvetési korlátokat az egész világban áttörte a vírus, ennek nagyon komoly ára lesz a következő 3-4 évben, inflációban, sérülékenységben, vagy államháztartási hiányban - jelezte.

Kitért arra is, hogy hosszabb távon felértékelődött a biztonságos termelés, az ellátási láncok lerövidülnek. A vírushelyzet rávilágított a közjavak körének fontos szerepére is, felértékelődött az egészségügy, a megtakarítások, a beruházások és a biztonság szerepe. Fontosnak nevezte a következő időszakban a fenntartható gazdálkodást, az online jelenlét és az IT szektor felértékelődését. Az állam szerepének átalakítását a magyar politika időben felismerte, az állam szabályozói szerepe nélkülözhetetlen - hangsúlyozta.

Parragh László szerint a versenyképesség és a növekedés eddigi felfogásában változtatás szükséges. A növekedés helyett a fenntarthatóság lesz a prioritás, a túlélő és fenntartható vállalkozásokat kell támogatni - mutatott rá.

A jólét igazi forrása nem a föld, nem is a természeti kincsek - amelyek egy napon kimerülhetnek -, hanem az emberek - összegezte az elnök. Aláhúzta: a humán tőke az igazi erőforrás a nehézségekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!