TV műsor

Magyar-portugál kockázati tőkealap indul

Gazdaság, 2017.11.06

Szerdán kezdi meg működését az East West European Venture Capital Fund, amely zártkörű és piaci szabályok szerint működő tőkealapként Magyarországon és Portugáliában fog befektetni, és új korszakot nyit a két ország gazdasági kapcsolataiban. A kockázati tőkealap befektetői - többek között - az Eximbank Zrt., az OTP Bank Nyrt. és a Mol Nyrt. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A 20 millió euró (6 milliárd forint) méretűre tervezett alap a következő nyolc évben olyan növekedési potenciállal rendelkező magyar és portugál kis- és közepes vállalkozásokba fektet majd be, amelyek az üzleti és a kormányzati szektor digitális átalakítását segítik megoldásaikkal, fejlesztéseikkel.

Az alapkezelői feladatokat az Alpac Capital látja el, mely a portugál értékpapír-felügyelet által bejegyzett és szabályozott társaság, és Budapesten és Lisszabonban működtet irodát.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, óriási globális verseny bontakozott ki abban, hogy a sikeres digitális átálláshoz szükséges fejlesztéseket és az azokra alapuló beruházásokat hol valósítják meg és kik rendelkeznek majd az új megoldásokkal, amelyek sikeressé tudják tenni az átállást az új világgazdaságra.

Kiemelte: ebben a versenyben Magyarország versenyelőnye a kreativitás, a magyar emberek szorgalma, az innovatív gondolkodás és a matematikai tudás.

Szijjártó Péter közölte: ebben a helyzetben fontos szerepet tölt be az East West European Venture Capital Fund elnevezésű magyar-portugál kockázati tőkealap, amelynek köszönhetően az innovatív magyar kis és közepes vállalkozásoknak (kkv) újabb széles körű nemzetközi fejlesztési források nyílnak meg, versenyképességük támogatása érdekében. Így újabb támogatást kap a kkv-szektor versenyképessége.

Ez a befektetési alap egyedülálló, mert nem passzív, hanem aktív befektetési politikát folytat majd, ez annyit jelent, hogy az alap a forrás kihelyezését követően részt vesz az adott vállalat irányítási strtuktúrájában és segíti, hogy sikeresen tudjon működni - ismertette a miniszter.

A befektetések elsősorban az informatika és a smart industry területén valósulnak majd meg, mindezek az Ipar 4.0 program támogatását szolgálják - mondta.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar nemzetgazdaság szempontjából kifejezetten fontos feltétel, hogy az alap által generált tőke 40 százalékát Magyarországon kell befektetni.

Arról is beszámolt, hogy a magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, ennek belső oka, hogy a magyar gazdaság gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatást, a külső pedig a digitalizáció, amely elsöprő lendülettel tört rá a világgazdaságra és azon belül a hagyományos iparágakra, amely közül több is a magyar gazdaság gerincoszlopához tartozik.

Hangsúlyozta, hogy az alacsony munkanélküliség "jó kihívást" jelent, amelyet kezelni kell, át kell állítani a beruházásösztönzést és a gazdaságstratégia fókuszát is a mennyiségről a minőségre.

A tőkaalap létrehozásásról kiadott közleményében az Eximbank kiemelte: az alap hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő vállalkozásokon keresztül szorosabbá váljon a két ország kapcsolatrendszere. A magyar kkv-k előnyt kovácsolhatnak Portugália ibériai, afrikai és dél-amerikai piacokhoz való hozzáféréséből, míg a portugál vállalkozások Magyarország közép- és kelet-európai, baltikumi és közép-ázsiai kapcsolataira építhetnek.

Bacsa György, a Mol Csoportszintű Stratégia és Üzletfejlesztés Igazgatója kiemelte: az Alpac struktúra egyedülálló lehetőséget biztosít a magyarországi és regionális társaságok számára a nemzetközi jelenlétük erősítéséhez.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: az alap a megfelelő finanszírozási forrással, magas szintű szakmai kompetenciával és üzleti kapcsolatrendszerrel tudja segíteni a kezdő kis és közepes vállalkozások fejlődését.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!