Megnyílt a Mol új székháza

Gazdaság, 2022.12.08

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.

Megnyílt a Mol új székháza Hernádi Zsolt hozzátette, az épületet a Foster + Partners és magyarországi partnere, a Finta Stúdió tervezte. A belsőépítészeti megoldásokat a Kinzo és a Minusplus tervező és designer iroda dolgozta ki. A kivitelezésért pedig a Market Építő Zrt. felelt.

Emlékeztett, 2016-ban azért döntöttek úgy, hogy új saját tulajdonú székházat építenek, mert hittek a jövőben. Hozzátette, a Campus a jövő generációinak készült, az épület azt üzeni: "a Mol itt volt, itt van itt is lesz a következő évtizedekben".

Kiemelte, a Mol Magyarország első olyan zászlóshajója, amely külföldön is sikereket tudott felmutatni. Ma már a régió meghatározó iparvállalata. A Mol-csoport a világ 21 országában van jelen. Ugyanakkor jelezte, bármennyire is nemzetközi a cég "itthon otthon van", mert a Mol magyar multiként úgy döntött, hogy Budapesten építkezik, itt építik meg a jövő irodaházát.

Hernádi Zsolt arra is kitért, hogy az üzemanyag fronton elszabadult káoszt valamennyire sikerült csillapítani, szerdán már 30 százalékkal csökkent a fogyasztás az elmúlt napokhoz képest, de még nem állt helyre a rend.

Ratatics Péter, a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója közölte, a Campus 143 méter magas, nettó alapterülete 86 ezer négyzetméter.

Az MTI kérdésére elmondta, az új székház felépítését a Mol saját forrásból finanszírozta, a beruházás értékét azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra. Azt azonban megjegyezte, hogy a Campus a Magyarországon felépülő irodaházaknál nagyjából 20 százalékkal magasabb értéket képvisel.

A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották a Mol Campust.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Mol Campus Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, a BudaParton épült fel. A Mol 2500, eddig 9 különböző telephelyen dolgozó kollégáját költözteti az új székházba.

Hozzátették, az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint az épületen található 900 négyzetméternyi napelem, valamint a geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszer a Mol Campus a legszigorúbb fenntarthatósági elvárásokat is teljesíti.
(MTI)

Galériánk

Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza Megnyílt a Mol új székháza
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!