Rugalmasabb felnőttképzést szeretnének a cégek az érdekképviseletek szerint

Gazdaság, 2019.11.11

A felnőttképzási kutatásban megkérdezett cégek többsége véli úgy, hogy a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözhetné jobban a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására - derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) kutatásaiból.

A szövetség hétfői közleménye szerint a vállalkozók a versenyképesség és a versenyelőny fokozása, a hatékonyság javítása és a technológiai változások miatt, illetve a munkavállalók megtartása érdekében költenének felnőttképzésre.

A megkérdezettek fele tudatos, tervezett folyamatnak értékelte a saját képzési gyakorlatát. Erre utal, hogy meghatározó hányaduk kötött képzési együttműködést oktatási intézményekkel, képzési szakértő szolgáltatókkal, akkreditált oktatási-képzési vállalkozással, és sokuknak van saját tananyaga és mentori rendszere - írták. Hozzátették: a vállalkozók ugyanakkor rövidítenék a képzési időt, és jobban támaszkodnának a digitális tanulási lehetőségekre.

A munkaadók a visszajelzések alapján a fizikai munkát végzőknél leginkább a pontosságot, precizitást, a terhelhetőséget és az önálló munkavégzés képességét értékelik a legtöbbre. Az idegennyelvű kommunikációt, illetve a digitális tartalmak létrehozását kevésbé tartják fontosnak.

Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a közlemény szerint egyetért azzal, hogy az internetes tanulás a felnőttképzésben is jól használható. A szervezet emellett a cégekhez hasonlóan szorgalmazná az önálló felnőttképzési jogszabály megteremtését - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!