Újabb állami beszerzésekre szerződhet a Delta Systems Kft.

Gazdaság, 2021.07.22

Mobiltelefonok beszerzésére kaphat állami megbízást a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. - közölte az nyrt. az MTI-vel csütörtökön.

A Delta Systems Kft. konzorciumvezetőként köthet megállapodást a Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ), vagyis a DKÜ által kiszolgált intézmények igényei alapján versenyeztetik újra a beszerzéseket a keretmegállapodásban szereplő szállítók között - írták. A közlemény szerint a közbeszerzés két részből áll. Az első részajánlat 91 500 nyomógombos, Android rendszerű, a második részajánlat 5000, iOS-t futtatni képes készülék beszerzésére és kiszállítására vonatkozik. Mindkét keretmegállapodás a hatályba lépéstől számítva 29 hónapra, de legfeljebb a szállítási mennyiségek kimerüléséig érvényes. A Delta Systems Kft. vezető rendszerintegrátorként fontosnak tartja a hosszú távú partneri viszonyt az államigazgatási informatikai beszerzések lebonyolításáért felelős szervezettel - olvasható a közleményben. A cég az utóbbi hónapokban több jelentős állami megbízásra kapott lehetőséget. Májusban 16 milliárd forint értékű keretmegállapodást nyert térfigyelő kamerarendszerek beszerzésére, júniusban pedig újabb, összesen több száz milliárd forint értékű keretmegállapodáson és közbeszerzésen nyert konzorciumi partnerként, vagy más cégekkel együtt. A Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriás kibocsátója. Részvényei szerdán 62,9 forinton zártak, egy éven belül 54 forint, valamint 101,6 között mozgott. Leányvállalata, a 2007-ben alapított Delta Systems a 2020 júniusával záruló üzleti évben 8,3 milliárd forintot meghaladó árbevételt és több mint 341 millió forint nyereséget ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!