Versenyhivatali eljárás indult gyógyhatást ígérő kozmetikai termékek miatt

Gazdaság, 2020.05.21

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Max-Immun Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás megalapozatlanul tulajdonít egészségre vonatkozó, illetve gyógyhatást a proinzulin C-peptidet tartalmazó termékeinek, így megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A GVH csütörtöki közleményében felidézte, hogy a vállalkozás 2018 novemberétől a termékek népszerűsítése során egészségre vonatkozó állításokat tesz közzé (mint például "gyorsabban jár az agya", "javult a reakcióideje"), ezek a fogyasztókat olyan döntés meghozatalára késztethetik, amit egyébként nem hoztak volna meg.

A reklámokban a Max-Immun Kft. olyan képi- és vizuális megjelenítést is alkalmaz, amely azt is sugallhatja, hogy a C-peptid alkalmas az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei, valamint a COVID-19 vírusos megbetegedés gyógyítására.

A versenyhivatal szerint valószínűsíthető, hogy a vállalkozás megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény egyes rendelkezéseit.

A hivatal ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, ez indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!