Megnyitja kapuit a diákok előtt a debreceni ATOMKI

IT/Tudomány, 2023.03.28

Megnyitja kapuit a diákok és a tanárok előtt az ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI) Debrecenben. A nyílt napok alatt, április 17. és 21. között, rendhagyó tudományos ismeretterjesztő órákkal várják az iskolai csoportokat az intézet kutatói.

A változatos témakörökben szervezett ismeretterjesztő órákon a részvétel ingyenes, az iskolai csoportoknak azonban előzetesen regisztrálniuk kell a rendezvény honlapján (atomki.hu), amelyre március 27. és április 13. között van lehetőség - közölte az ELKH kedden.

A programok között virtuális látogatáson ismerhetik meg a diákok az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben, a CERN-ben folyó kutatásokat. Előadást hallgathatnak egyebek mellett az íjászat fizikájáról, a részecskegyorsítókról, egy természet által létrehozott atomreaktorról, a fotoelektromos jelenségekről, valamint a virágok igazi színéről és 3D mikroszobrászatról is.

Mint írták, az ATOMKI nyílt napok programsorozata a sikeres, nagy hagyományú Fizikusnapok folytatása megújult formában, a világjárvány okozta kényszerszünet után.

A program új nevével a szervezők a hagyományos tudományterületek közti határok egyre inkább jellemző elmosódására reagálnak, és így a rendhagyó órák témaköre is több tudományterületet ölel fel.

A programól további információk az intézmény weboldalán (atomki.hu) találhatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!