Új algafajt fedeztek fel a Víztudományi Kar kutatói

IT/Tudomány, 2022.10.11

A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben található Körtvélyesi Holt-Tiszában egy új kovaalga fajt azonosítottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának (VTK) kutatói - olvasható az egyetem kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az igazán kis méretű fajt a legmodernebb módszerekkel vizsgálták az egyetem szakemberei, melynek eredményeképpen kiderült, hogy egy eddig ismeretlen kovaalgával van dolguk. Az új fajt a nemrégiben elhunyt, belga kovaalgász kollégájukról, Luc Ectorról nevezték el, akivel évtizedek óta együtt dolgoztak, számos közös publikáció fémjelezte együttműködésüket.

A fajt Mayamaea ectorii néven tették közzé, típusanyagát a Magyar Természettudományi Múzeumban, szekvenciáját pedig NCBI GenBank (National Center for Biotechnology Information) adatbázisában helyezték el - írják.

A közlemény felidézi, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán néhány évvel ezelőtt új kutatási irányként jelent meg az algológia. Ács Éva kutatóprofesszor nevéhez fűződik többek között a hazai szikes tavaink egyik jellegzetes kovaalga fajának, a Halamphora dominicinak a felfedezése. A nemzetségnév (Halamphora) arra utal, hogy az ide tartozó fajok a halofil, azaz a nagy sótartalmú vizeket kedvelik.

Érdekesség, hogy ezt a fajt először egy bolíviai magashegyi sós tóban találták meg a NASA - Space Science Division, Ames Research Center által szervezett Exploring The Highest Lake On Earth elnevezésű expedíció során és 2009-ben írták le a tudományra nézve új fajként. Kiderült az is, hogy a kovaalgák hazai szikes tavainkban is gyakran előfordulnak.

A Mayamaea ectoriiról a Metabarcoding and Metagenomics folyóiratban közzétett publikációban számoltak be a Víztudományi Kar kutatói. A faj egy 10 mikrométernél is kisebb szilárd (kova) vázzal rendelkező alga, mely domináns volt a vízinövényeket borító élőbevonatban - olvasható a közleményben.

Mint írják, ezek a fajok feltehetően eddig azért nem kerültek elő, mert kis méretüknél fogva a pontos meghatározásukhoz olyan nagy nagyítás szükséges, ami már túlmutat a fénymikroszkóp határain, elektronmikroszkóp szükséges hozzá. Mivel a kovaalgák fontos jelzői a vizeket ért szennyezéseknek, pontos faji meghatározásuk elengedhetetlen a felszíni vizek ökológiai állapotértékelése során.

Az NKE részt vesz a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium feladatainak megvalósításában. Ennek részeként többek között egy téremissziós pásztázó elektronmikroszkóp megvásárlására és egy szekvenáló laboratórium létrehozására teremtődött meg a lehetőség - áll az összegzésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!