Új klinikai kutatócentrum nyílt az Alzheimer-kór korai felismerésére

IT/Tudomány, 2022.11.10

Megnyílt az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) új klinikai kutatócentruma, amely Alzheimer-kór korai felismerésén, a betegség kialakulásában részt vevő idegélettani tényezők pontosabb megismerésén dolgozik.

Az OMIII az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írta: jelen ismeretek szerint az Alzheimer-kór ugyan nem gyógyítható, de az új tudományos eredmények szerint a betegségre jellemző kóroki eltérések akár az első tünetek megjelenése előtt évtizedekkel korábban kimutathatók. Ebben a korai stádiumban a betegség megjelenése jelentősen késleltethető tervezett és egyénre szabott életmódbeli és gyógyszeres terápiával.

Egyes becslések szerint - tették hozzá - a korai diagnosztikával a betegség megelőzhető lenne a betegek mintegy harmadánál.

Világszerte körülbelül 50 millió ember szenved Alzheimer-kórban, Magyarországon is legalább 250 000 érintett beteg lehet - tudatták.

A neurokognitív betegségek olyan idegrendszeri betegségek, amelyek során az érintett betegnél demencia alakulhat ki, és a páciens idővel elveszíti öngondoskodási és szociális képességeit. Leggyakoribb formájában, az Alzheimer-kórban érintettek száma háromszorosára emelkedhet a következő évtizedben - ismertették.

A tájékoztatás szerint az OMIII égisze alatt működő Neurokognitív Kutatási Központ a betegség kialakulásában részt vevő tényezők és a korai felismerést segítő diagnosztikus markerek vizsgálatára fókuszál, együttműködve a világ vezető demenciakutatóival.

A közleményben idézték Kamondi Anitát, az OMIII neurológiai szakmai igazgatóját, aki elmondta: az intézet Alzheimer-kór irányú kutatásai az elmúlt évtizedben elsődlegesen az Alzheimer-kór és az epilepszia közötti kapcsolat feltárását célozták.

A klinikai kutatóközpontot vezető Horváth András Attila a közlemény szerint jelezte: több klinikai és kutatási módszert alkalmaznak, szerkezeti és funkcionális képalkotást, hálózatelemzést, elektroenkefalográfiát, neuropszichológiát, pszichometriát, labordiagnosztikát és epidemiológiai kutatásokat.

Foglalkoznak továbbá a tudatzavarok élettani hátterével és a mozgás mintázatának elemzésével is idegrendszeri kórképekben, valamint a nemzeti agykutatási programban vizsgálják a finommozgások (például írás, rajzolás) szerepét az Alzheimer-kór korai kimutatásában nagy precizitású szenzorokkal és mesterséges intelligencia alkalmazásával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!