Őrizetbe vették a két halálos áldozattal járó baleset okozóját, egy török férfit

Kék hírek, 2026.04.11

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

Baleset a Göncz Árpád városközpontnál
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, 2026. április 10-én késő este a Göncz Árpád városközpont felüljáróján történt halálos baleset. A rendőrség adatai szerint egy személyautó haladt a belváros irányába Újpest felől, majd két vele azonos irányba haladó járműnek ütközött és áttért a szemközti sávba, ahol újabb két gépkocsinak ütközött neki.  

Utóbbi járművek közül az első a baleset következtében lezuhant a felüljáróról.

A balesetben a 35 éves török férfi által vezetett autó egy utasa, egy szintén 35 éves férfi vesztette életét a helyszínen, míg négyen könnyebben sérültek.  

A felüljáróról lezuhant gépkocsit egy 66 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai a Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkező török sofőrt mintavételre előállították, és vizsgálják azt is, hogy a baleset idején alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e. A rendelkezésre álló információk szerint felmerült az is, hogy a sofőr versenyezhetett.

A halálos baleset okozóját a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását is.  
(Webrádió)

Galériánk

Baleset a Göncz Árpád városközpontnál Baleset a Göncz Árpád városközpontnál Baleset a Göncz Árpád városközpontnál


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!