Több mint 16 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le Kőbányán

Kék hírek, 2026.06.09

Több mint 16 kilogramm, mintegy 65 millió forint értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le Kőbányán, elfogtak egy kínai és egy cseh állampolgárt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kábítószergyanús-anyag
A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága értesítette a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy külföldről érkező kézbesítendő küldemények között kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagokat találtak.

A nyomozók öt kartondobozban összesen húsz csomagot foglaltak le, amelyekben több mint 11,6 kilogramm növényi törmelék volt; az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy az anyag delta-THC-t tartalmaz, amely kábítószernek minősül - írták.

A külföldről feladott csomagokat egy, a Budapest X. kerületében található raktárépület címére rendelték, ezért a nyomozók figyelemmel kísérték a küldemények kézbesítését.

A csomagokat június 3-án két férfi vette át, akiket a rendőrök néhány perccel később elfogtak.

A 35 éves kínai és a 20 éves cseh állampolgár elfogását követően a nyomozók átkutatták a cseh férfi által bérelt munkásszállói szobát, ahol további közel 4,8 kilogramm növényi törmeléket, közel 4 gramm kristályos állagú kábítószergyanús anyagot, két mérleget, öt mobiltelefont és tizenöt SIM-kártyát foglaltak le; a kínai férfinál közel 240 ezer forint készpénzt és egy mobiltelefont találtak.

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat - áll a közleményben.

(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!