Koronavírus - EU: Jemenben és Afganisztánban is fegyvernyugvásra van szükség

Koronavírus, 2020.03.27

A koronavírus-járvány terjedése okozta közvetlen fenyegetés még inkább szükségessé teszi, hogy az érintett felek felhagyjanak a harcokkal, fegyverszünetet léptessenek érvénybe, és egyesítsék erőiket országuk közös ügyének érdekében - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) a jemeni, valamint az afganisztáni helyzetet érintően, pénteken kiadott nyilatkozataiban.

Az uniós szolgálat Jemennel összefüggésben előre mutatónak nevezte, hogy a helyi kormány üdvözölte az ENSZ tűzszüneti felhívását a koronavírus-járvány elleni küzdelem sikere érdekében. Valamint azt, hogy a húszi lázadók Anszár Allah nevű mozgalma több olyan döntést jelentett be, amely hajlandóságukat jelzi az ország helyzetének javítására és az átfogó politikai megállapodás elérésére.

A hírek helyes irányba megtett lépésekről szólnak, az öt éve zajló jemeni polgárháború az országban jelentős pusztítást, az embereknek pedig elmondhatatlan szenvedését okozott - tudatta az EU külügyi szolgálata.

Az Európai Unió elvárja, hogy a felek konstruktív módon vegyenek részt az ENSZ különmegbízottjának vezetésével folytatott bizalomépítő folyamatokban. Az unió továbbra is támogatja a létfontosságú törekvést a jemeniek, valamint a regionális stabilitás érdekében - tették hozzá.

Noha Jemenben egyelőre nincs regisztrált fertőzött, az ország kormánya az általa ellenőrzött területeken igyekszik felkészülni a járványra - közölte az al-Arabíjja pánarab televíziós csatorna weboldalán Maín Abdulmalik Szaíd jemeni miniszterelnökre hivatkozva.

Az uniós külügyi szolgálat Afganisztánnal összefüggő nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a katonai erőszak, és a terrortámadások az ország egész területén továbbra is zajlanak.

"Afganisztánnak tűzszünetre van szüksége, amely lehetővé teszi a humanitárius segítségnyújtást, valamint lendületet adhat a helyzet közös, sürgős kezelésének" - fogalmaztak.

Kijelentették, az Európai Unió a lehető legmélyebben elítéli az erőszak minden formáját, és továbbra is támogatja valamennyi afgán - beleértve az etnikai és vallási kisebbségeket is - emberi és alapvető szabadságjogainak védelmét és előmozdítását. Elősegíti a régóta húzódó békefolyamat megindítását a tartós béke, az ország stabilitása, valamint a vallásgyakorlás szabadságának biztosítása érdekében - tették hozzá.

Vahidullah Majjár afgán egészségügyi minisztériumi szóvivő pénteki bejelentése szerint 91-re nőtt Afganisztánban a fertőzöttek száma. Emellett két külföldi diplomata, valamint az ázsiai országban állomásozó NATO-kontingens 4 tagjának a tesztje is pozitív lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!