Koronavírus - Romániában az előjegyzés könnyítésével próbálják az oltáskampányt felpörgetni

Koronavírus, 2021.04.20

Romániában már meghaladta kedden a koronavírus elleni oltási kampány előjegyzési portálján található szabad helyek száma a várólistákra feliratkozottakét, a hatóságok pedig bejelentették: mobil oltóegységek indításával, vállalati oltópontok nyitásával és az előjegyzés könnyítésével próbálják felpörgetni az oltást.

A kampányt koordináló bizottság szokásos keddi sajtóértekezletén az egészségügyi tárca élén ügyvivői szerepet is betöltő Florin Citu miniszterelnök is részt vett, aki elmondta: Romániának rendelkezésére áll annyi oltóanyag, hogy a beoltottak száma május végéig elérje az ötmilliót, július végéig pedig a tízmilliót, úgyhogy a színházak, vendéglők megnyitása, a koncertek engedélyezése, az utazások lehetősége már csak az oltáskampány ütemének felgyorsításán múlik. Korábbi nyilatkozataiban Citu a tízmilliós küszöb meghaladását szabta a maszkviselési kötelezettség eltörlésének feltételéül.

A kormányfő kijelentette: a médiában rengeteg álhír terjed, és "minden olyan hang", amely hátráltatja az oltáskampányt, a normalitáshoz történő mielőbbi visszatérésre irányuló közös erőfeszítést aknázza alá, ezért a civil szervezetekkel együtt az a céljuk, hogy "kiiktassák" az ellenkezést.

Citu elmondta: kedden megállapodott a vállalkozói szféra képviselőivel abban, hogy a vállalatok számára engedélyezendő oltóközpontokban nemcsak az alkalmazottak, hanem a családtagok, sőt a környék lakói is megkaphatják az oltást. A kormányfő kedden a vendéglátósok érdekvédelmi szervezeteivel is egyeztetett. Rámutatott: ahhoz, hogy a nyitva tartást ne kössék már az adott település fertőzési rátájához, alapfeltétel a teljes személyzet beoltása és egy adott átoltottsági szint elérése.

A romániai oltáskampányt koordináló Valeriu Gheorghita katonaorvos elismerte: az internetes előjegyzési portál használata egyesek számára - főleg falun - nehézségekbe ütközik, ezért könnyítik az előjegyzési feltételeket. Lehetővé teszik, hogy egy felhasználó korlátlan számú ember számára foglalhasson időpontot, illetve azt, hogy az emberek személyesen vagy telefonon kérjenek előjegyzést a legközelebbi oltóközpontban.

Szerdától 14 megyében megkezdik tevékenységüket a mobil oltóegységek, amelyek az előre kijelölt helyszíneken és meghirdetett időpontban oltják be egy-egy településen a jelentkezőket. A mobil oltóegységek egyelőre a Moderna vakcináját használják, mert az oltóanyag 2-8 fokos tárolási hőmérséklete lehetővé teszi az egyszerű hűtőszekrények alkalmazását.

A hét végén Déván megnyílik az első autós (drive-thru) oltóközpont, amelyet jövő héten Bukarestben újabbak követnek. Temesváron - ahol az ország első non-stop nyitva tartó oltásközpontja is működik - a hétvégén háromnapos oltásmaratont rendeznek, amelyen 32 ezer dózis Pfizer-vakcinát készítenek elő a jelentkezőknek.

A Hotnews.ro hírportál szerint kedden délben az oltáskampány előjegyzési portálján 212 ezer azonnal elfoglalható szabad hely volt, míg a várólistákon 180 ezren szerepeltek. A legnagyobb szakadék a "kereslet és kínálat" tekintetében az AstraZeneca oltóanyagánál volt (2200 a 61 ezerhez), miközben a Pfizer vakcinát használó oltóközpontok várólistáin 170 ezren szerepeltek, a várakozás nélkül elfoglalható helyek száma pedig nem érte el az ezret.

A húszmilliós Romániában eddig 2 millió 675 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, közülük 1 millió 631 ezer a második adag vakcinát is megkapta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!