Koronavírus - Romániában meghaladta az egymilliót a fertőzésből felgyógyultak száma

Koronavírus, 2021.05.04

Romániában meghaladta kedden az egymilliót a koronavírus-fertőzésből felgyógyultnak nyilvánítottak száma, így a csaknem húszmilliós országban a lakosság legalább öt százaléka hivatalosan is átesett a fertőzésen.

Romániában tavaly szeptember óta nem szükséges két negatív koronavírusteszt vagy kórházi zárójelentés ahhoz, hogy egy igazolt fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítsanak: a háziorvos is - telefonos konzultáció alapján - látatlanban gyógyultnak nyilváníthatja az otthoni elszigetelésben lévő fertőzötteket, a közegészségügyi hatóság pedig 14 nappal a pozitív teszt után, az emiatt elrendelt karantén lejártával kivezeti a nyilvántartásból az illetőt.

A járvány kezdete óta 1 millió 60 ezer embernél mutatták ki a fertőzést Romániában 7,4 millió molekuláris (PCR) teszt kiértékelése és 900 ezer (egészségügyi intézményben elvégzett) antigén gyorsteszt alapján. A koronavírustesztek magas, 12,8 százalékos találati aránya is arra utal, hogy a hivatalos statisztikák nem tükrözik a fertőzöttek valós számát, miként arra a járványügyi szakemberek is több ízben felhívták a figyelmet.

Április elején, a járvány harmadik hullámának tetőzése idején Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta tüdőkórház vezetője úgy vélekedett: a koronavírus-fertőzöttek valós száma mintegy négyszerese lehet a hivatalos nyilvántartásokban szereplőkénél. A különbség nemcsak a tünetmentesek magas számának tulajdonítható. Romániában néhány hónapja a teszteket a gyógyszertárakban is meg lehet vásárolni, és azóta megszaporodott a "rejtőzködő" fertőzöttek száma, akik - a kéthetes elkülönítést elkerülendő - nem jelentik be a hatóságoknak, ha pozitív eredményt mutat az otthon elvégzett gyorstesztjük.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint az utóbbi napon 994 új fertőzöttet regisztráltak a szokásosnál az ortodox húsvét miatt jóval kevesebb, mintegy 14 ezer teszt kiértékelése alapján. Az utóbbi héten diagnosztizált fertőzöttek mozgóátlaga tavaly szeptember óta kedden először csökkent 10 ezer alá.

A járványnak tulajdonított elhalálozások száma negyedik napja kétszámjegyű, a keddi jelentésben szereplő 94 elhunyt 35 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától.

Romániában eddig csaknem 28 474 koronavírus-fertőzéssel nyilvántartásba vett beteg vesztette életét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!