Az újonnan igazolt koronavírusos esetek száma szombattól hétfőig napi 3000 és 3150 között viszonylagos stabilitást mutatott, most azonban először négyezer közelébe ugrott.
Fahrettin Koca ismertette, hogy az elmúlt 24 órában a fertőzés okozta halálesetek száma 76-tal 725-re emelkedett. A napi elhalálozások száma már április 1. óta 63 és 79 között mozog.
A török tárcavezető mikroblogján arról is tájékoztatást adott, hogy a fertőzöttek közül jelenleg 1474-en szorulnak intenzív ellátásra, 59-cel többen, mint hétfőn, és 987 beteg van lélegeztetőgépre kapcsolva, ami pedig 21-el haladja meg az előző napi értéket. Az utóbbi adat tekintetében a napokban egyértelmű lassulás tapasztalható. Koca ugyanakkor rámutatott: a gyógyultak száma is egyre nő, az utóbbi 24 órában például 256-tal 1582-re.
Az ankarai parlament kedd este kezdi meg a vitát arról a törvénytervezetről, amelynek értelmében az ország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből a járvány miatt. A javaslatot a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), és parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.
Az AKP parlamenti frakcióvezető-helyettese, Cahit Özkan múlt heti ismertetője szerint a jogszabály-tervezet nem vonatkozik azokra, akiket terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért ítéltek el. Az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember házi őrizetbe kerülne, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.
A javaslat tehát nem terjed ki azon emberek tízezreire - köztük katonákra, rendőrökre, bírákra, ügyészekre, orvosokra, tanárokra, üzletemberekre és újságírókra -, akiket a 2016. júliusi puccskísérletet követő megtorlás jegyében zártak börtönbe, valamint azokra az ellenzéki politikusokra sem, akiket a kurd kisebbség függetlenségéért küzdő délkelet-törökországi terroristákkal ápolt állítólagos kapcsolataik miatt helyeztek rács mögé. A 2016-os hatalomátvételi incidensért az ankarai vezetés az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi mozgalmát tette felelőssé, amelyet ugyancsak fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított. A tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtották, hanem a gülenista hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is, ami miatt a török kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.
Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva. Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel.
Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.
Törökországban péntek éjféltől lezárták a személyforgalom előtt a 30 legnagyobb várost és a Fekete-tenger partján fekvő Zonguldak települést. Bár országos szintű kijárási tilalom még nincs érvényben, kijárási korlátozás vonatkozik a 65 évnél idősebbekre és a krónikus betegekre, illetve legújabban azokra a 20 éven aluliakra is, akik nem dolgoznak. Szombattól kötelező a védőmaszk használata minden forgalmasabb nyilvános helyen, beleértve az élelmiszerboltokat is.
A kis-ázsiai országban már korábban leállították a nemzetközi repülőjáratokat, a belföldiek túlnyomó részét, valamint a távolsági vasúti közlekedést is, a városok közti utazásokat pedig hatósági engedélyhez kötötték. Zárva tartanak az iskolák és a szórakozóhelyek, illetve megtiltották a mecsetekben a tömeges imákat is.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!