TV műsor

Koronavírus - Ukrajnában eddig kevesebb mint ötezer embert oltottak be

Koronavírus, 2021.03.02

Ukrajnában keddig kevesebb mint ötezren kapták még meg a koronavírus elleni védőoltást, eközben a betegség halálos áldozatainak száma a járvány kezdetétől mostanig meghaladta a 26 ezret - derült ki a hivatalosan közölt adatokból.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint eddig 4905 embert oltottak be az országban, közülük az elmúlt napban 1764-et. Ukrajnában elsőként egészségügyi alkalmazottakat oltanak be, közülük is elsősorban azokat, akik leginkább ki vannak téve a megfertőződés veszélyének. Az oltás önkéntes, ezért Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter soron kívül hétfőn beoltatta magát, hogy népszerűsítse az oltási kampányt, és növelje a bizalmat a vakcina iránt. Ukrajnában ugyanis jelenleg még csak egy oltóanyag áll rendelkezésre, az AstraZeneca licence alapján az indiai Serum Institute vállalat által, Covishield elnevezés alatt gyártott vakcina, amelyből az első, félmillió dózis szállítmány múlt kedden érkezett meg az országba.

Sztepanov - azután, hogy megkapta az oltást - újságírók előtt kijelentette, hogy az Indiában gyártott AstraZeneca vakcina semmiben sem különbözik az Európában, vagy a világ bármely más országában gyártott analógjától. Egy hétfő esti tévéműsorban pedig ismételten hangsúlyozta, az ukrán lakosság legalább hatvan százalékának meg kell kapnia a védőoltást, hogy a közösségi védettség kialakulhasson.

A hivatalosan közölt adatok szerint keddre Ukrajnában 5336 új esettel 1 357 470-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 162-vel 26 212-re. Eddig 1 176 918-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 5200-an, az aktív betegek száma így hússzal 154 340-re csökkent.

Az elmúlt napban viszonylag nem sok, 1410 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, múlt szerdán ehhez képest számuk háromezer fölötti volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!