Palkovics: Magyarország magasabb szintre emelné a kutatás-fejlesztést és az innovációt

Belföld, 2021.05.25

Magyarország az egyetemeinek, kutatóintézeteinek, oktatási hálózatának és cégeinek fejlesztésén túl a jelenleginél sokkal magasabb szintre kívánja emelni a kutatás-fejlesztést és az innovációt - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben.

Palkovics László délután Marija Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős uniós biztossal tárgyalt.

A miniszter a megbeszélést követően magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: Magyarország céljai között szerepel, hogy a magyar intézmények, kutatóintézetek, egyetemek és cégek több támogatást hozzanak el a Horizont Európa nevű kutatási program 95 milliárd eurós forrásaiból, és a magyar kutatók és innovátorok jobban kapcsolódjanak más uniós országok kutatóihoz.

"El kell felejtenünk a visszafogottságunkat, ugyanis akarunk is, tudunk is, és képesek is vagyunk arra, hogy együttműködjünk nagy nyugat-európai egyetemekkel" - fogalmazott.

Elmondta, a felsőoktatási ügyekkel kapcsolatban az uniós biztossal beszéltek arról is, hogy a magyar kormány jelentős forrást, 295 milliárd forintot szán a magyar egyetemekre. A forrásból Magyarország egyebek mellett egyetemi fejlesztési projekteket, szakképzési intézmények fejlesztését kívánja finanszírozni, illetve a Nemzeti Laboratórium konstrukció létrehozására is jelentős összeg juthat majd - közölte.

A tanácskozáson világossá tette: a felsőoktatás modellváltása nem "ördögtől való", hanem másfajta működésmódot biztosít az egyetemek számára. A támogatást, legyen az bármilyen, európai uniós vagy hazai, az intézmény kapja, egyebek mellett ennek feltételeit könnyíti meg az intézkedés - emelte ki.

Az egyetemeket vezető kuratóriumok összetételével kapcsolatban azt mondta: nem kell félteni a magyar egyetemeket, kiváló kezekbe kerülnek a felsőoktatási intézmények.

Elmondta továbbá, az uniós biztost tájékoztatta arról a szándékról, hogy létrehozzák a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszát magyar együttműködésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!