TV műsor

Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmászására

Kultúra, 2019.09.07

Elindult Nepál fővárosa, Katmandu felé Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, hogy meghódítsa a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit - közölte a csapat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.

Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmászására Bíró Dániel közleménye szerint Varga Csaba pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja megmászni a csúcsot, és ha sikerrel jár, ez lesz az ötödik "nyolcezrese".

Az előző csúcssikere, a 8080 méter magas Hidden Peak megmászása volt, a mostoha körülmények között, hóviharban teljesített kihívás óta alig másfél hónap telt el - emelte ki Bíró Dániel.

"Nem terveztem, hogy idén újabb expedícióra indulok, a Hidden Peak kemény feladat volt, nagy nehézségek elég állított a hegy, de hazaérve, néhány nap nyugalom után úgy éreztem, maradt még erőtartalékom. Szeretném kipróbálni magam a Dhaulagirin is" - idézték a közleményben a hegymászót.

A világ 7. legmagasabb csúcsát eddig magyar részről csak Erőss Zsoltnak sikerült meghódítania "tiszta mászással", még 2006-ban - tették hozzá.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmászására Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmászására Elindult Varga Csaba a világ 7. legmagasabb csúcsának megmászására


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!