TV műsor

Református énekek XVIII. - Koncert-istentisztelet a Müpában

Kultúra, 2019.06.19

Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Református énekek című koncert-istentiszteletet, a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét. Június 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben egy 350 fős kórus lép fel orgonakísérettel.

A Kárpát-medencei Egyesített Kórus négy zenei blokkban ad elő egyszólamú református zsoltárokat, dicséreteket és többszólamú kórusműveket. A kórust négy karnagy, Arany János, Berkesi Boglárka, Jámbor Zsolt és Süll Kinga vezényli, orgonán kísér Szotyori Nagy Gábor - közölték a szervezők az MTI-vel.

A református kórusban a legjobb hazai kórusok mellett Kárpátalja, Erdély, Felvidék és Délvidék énekesei is szerepelnek. A hangversenyen a közönség négyszer együtt énekel a kórussal.

"A Református énekeket 2002 óta azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára 1948-ban kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában hang- és képfelvétel készüljön, amely új CD és DVD kiadását teszi lehetővé" - fogalmazott Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál igazgatója.

A sorozat eddig megjelent tizenhét CD-jén 276 református zsoltár és ének feldolgozásai halhatók, amelyek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy segítségül szolgáljanak a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez, részben több szólamban, bemutatva kórusműkincsünket.

Az elmúlt tizennyolc évben száztíz kórus kapott meghívást a 350 fős Kárpát-medencei Egyesített Kórusba.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!