Ukrajnai háború - Nézőpont: az Oroszország elleni szankciók nem működnek

Orosz-ukrán háború, 2022.09.21

Az Európai Unió Oroszország elleni szankciós csomagjai nem működnek, a béke irányába kell elmozdulást elérni - mondta a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Pálfalvi Milán szavai szerint a szankciók visszafelé is elsülhetnek, Oroszország a jelenlegi háborús helyzetben bármikor dönthet úgy, hogy elzárja a csapokat, és Európa nem férhet hozzá az orosz gázhoz, amely komoly nehézséget okozhat a kontinensnek.

"Európának továbbra is olyan utat kellene járnia, mint amit Magyarország jár, amit a magyar kormány tűzött ki maga el, hogy gyakorlatias döntéseket kell hozni, minden egyes lépéssel a béke megteremtését kell elősegíteni" - fogalmazott.

Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az európai politikusok közül elsőként mondta ki: békére van szükség, a szankciós politika óriási károkat okoz az európai gazdaságnak. Kitért rá, a New York Times című lap is összegzi egy cikkében, hogy a szankciós politika nem éri el a célját.

Pálfalvi Milán azt mondta, bár az európai politikusoknál van egyfajta elmozdulás a kérdésben, túl későn ébredtek, attól kell tartani, hogy megfelelő mennyiségű gáz hiányában "olyan hideg tél lesz, amit nem fognak tudni kezelni".

Az elemző utalt arra, hogy a közvéleménykutató-intézet legfrissebb elemzése szerint a magyarok is úgy vélik, a brüsszeli szankciók nem működnek, a megkérdezettek 66 százaléka gondolja úgy, hogy azok Európának jobban ártanak, mint Oroszországnak.

Pálfalvi Milán hangsúlyozta: nem meglepő a magyarok véleménye, mert az európai, azon belül a magyarországi energiaárak növekedése a szankciókra adott válasz, de az a forgatókönyv, miszerint a szankciók következtében az oroszok visszakoznak és béke lesz, nem következett be.

Márciusban azt mondták, az energiára nem terjesztik ki a szankciókat, ehhez képest a kőolajjal összefüggésben érvényesítik azokat, és a Soros György féle érdekcsoport, illetve több európai vezető azt mondja, az orosz gázra is szankciót kell kivetni - mondta.

Hozzáfűzte, e tervezett szankció kivetése gyakorlatilag tönkre tenné az európai gazdaságot. Emlékeztetett, Orbán Viktor fogalmazta meg, hogy ha Magyarország bevezetné a gázembargót, az egyenlő lenne azzal, mintha atombombát dobnának le a magyar gazdaságra.

A magyar választók 66 százaléka éppen ezért mondja azt, hogy nem értenek egyet a szankciókkal, mert ők maguk is látják azt, hogy Európa milyen komoly bajban van - hangoztatta.

Pálfalvi Milán felvetette, eljött az a pont, amikor az Európai Uniónak is fel kellene mérnie, mit gondolnak az állampolgárok.

Az elemző szólt arról is, hogy Nyugat-Európában is olyan intézkedéseket próbálnak érvényre juttatni, amelyek segítenek a fogyasztóknak mérsékelni a szankciók okozta károkat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!