Joseph Pilates legendás módszeréről részletesebben

PR-cikkek , 2024.01.31

Bár lehet, hogy több, mint tízmillió ember jár pilatesre csak Amerikában, mégis kevesen tudják, hogy a mozdulatsorokat megalkotó férfinak milyen nehéz volt a sorsa, és milyen hatalmas akaraterővel rendelkezett.

Pilates  Joseph Pilates élete

Asztmás, reumás és angolkóros is volt, ami olyannyira megnehezítette az életét, hogy gyakran még az ágyat sem tudta elhagyni. Ez azonban cseppet sem tántorította el. Kialakított egy speciális légzéstechnikát, és tanulmányozta az emberi test izmait, amelynek segítségével képes volt gimnasztikai gyakorlatokat végezni, jógázni és testépíteni.

Aztán jött a háború, amikor is Man-szigetére került, ahol különböző használati tárgyakból, ágyrugókból, kötelekből olyan erősítő eszközöket, illetve tornagyakorlatokat dolgozott ki az ágyban fekvő betegtársainak, amellyel lényegében letette a pilates és a pilates gépek között manapság igazán népszerűnek számító reformer alapjait.  

Az állapotuk pedig olyannyira szépen javult, hogy még a folyamatot végigkísérő orvosok és ápolók is meglepődtek, akik elkezdték hírét vinni ennek a forradalmian új mozgásformának.

1925 volt a fordulópont

A háborút követően Pilates táncosokkal és testedzőkkel együttműködve tökéletesítette a tornagyakorlatait, de mivel a gazdasági körülmények erősen romlani kezdtek Németországban, illetve a világ felfedezése is hajtotta, hajóra szállt az Újvilág felé.  

Útközben megismerkedett egy ápolónővel, akivel közösen megnyitott new yorki stúdiójukban elkezdte oktatni a módszert, amelynek köszönhetően a sérülések is sokkal gyorsabban javultak. Idővel pedig a legtehetségesebb tanítványok is oktatóvá váltak, így a pilates egyre inkább elterjedt az egész világon.

Mindeközben pedig Pilates folyamatosan tökéletesítette a gyakorlatait, könyveket írt, és különböző sporteszközöket is szabadalmaztatott.  

Minek köszönhető a pilates sikere?

Véleményünk szerint a pilates sikere leginkább annak tudható be, hogy azok is könnyedén elsajátíthatják, akik valamilyen sérüléssel küszködnek, vagy a koruk, illetve az ízületi problémáik miatt nem igazán tudnak az aerobikhoz hasonló, ugrálással járó mozgásformát végezni.

A pilates törzsizmok fejlesztését szolgáló, jellemzően lassú és kontrollált mozgásokból álló gyakorlatoknak köszönhetően ugyanúgy hozzájárul az izomtömeg és az izomerő növekedéséhez, de mégsem olyan megterhelő.  

A speciális, oldalirányú mellkasi légzéstechnikát pedig még nem is említettük, amely nemcsak segít ellazulni, hanem a stresszkezelésben is nagy szerepet játszik. Ezért sem meglepő, hogy a pilatest végző személyek magasabb energiaszintről, illetve jobb koncentrációs képességről számolnak be egy-egy edzés után.

Reméljük, hogy ezzel sikerült meggyőzni arról, hogy adj egy esélyt ennek a mozgásformának, amelynek űzésére rengeteg pilates stúdióban van lehetőség országszerte. A TMS Pilates stúdióival kapcsolatban például igazán pozitívak a visszajelzések, így érdemes lehet felkeresni őket.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!