Az NVB megtagadta a Jobbik-elnök népszavazási kezdeményezésének hitelesítését

Választás 2018, 2022.09.22

Megtagadta a Gyöngyösi Márton Jobbik-elnök által benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság. A népszavazási kérdés arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, ami Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti.

Gyöngyösi Márton augusztus 8-án nyújtotta be kérdését hitelesítésre. A kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti?"

Az NVB 11 igen és két nem szavazattal úgy döntött, a kezdeményezés nem hitelesíthető. Az NVB határozatának indoklásában azt írta, a kezdeményezés túl általános szövege alapján előre nem látható és meglehetősen bizonytalan, így számba vehetetlen az, hogy pontosan milyen döntések meghozatalának megakadályozását kívánja elérni a szervező, ez pedig sérti mind a jogalkotói, mind a választópolgári egyértelműség követelményét.

A jogalkotói egyértelműség azért sérül, mert a kérdés a jogalkotó számára nem kellően meghatározott. A jogalkotó nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy pontosan milyen jogalkotásra is köteles, illetve, milyen tartalmú jogalkotástól köteles tartózkodni - írta az NVB. A bizottság szerint a kérdés nem teljesíti a választópolgári egyértelműség feltételét sem, mert megfogalmazása bizonytalan, így a választópolgár nem tudja, hogy miről szavaz; az NVB szerint tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhetne a népszavazáshoz való jog.

Az NVB megállapította azt is, hogy a kérdés tartalmával összefüggésben jelenleg nem ismert olyan törvényhozási akarat, az Országgyűlés elé nem került benyújtásra olyan törvényjavaslat, amely az Európai Unióból való kilépést szorgalmazná, illetve beazonosíthatóan a kilépéshez vezetne, vagyis nincs olyan törvényhozási szándék, amelynek megakadályozására irányulna a kezdeményezés.

A határozat nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!