Választás 2018 - Az NVB megállapította a pártok költségvetési támogatási arányát

Választás 2018, 2018.05.11

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét.    

A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek a támogatásból.

A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a választáson részt vevő választók szavazatainak egy százalékát.

Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Demokratikus Koalíció, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért között osztják fel egyenlő arányban.

A költségvetési keret 75 százalékának támogatásából részesülhet a Fidesz, a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK, a KDNP, a Momentum Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

A keret 75 százalékát a következő arányokban osztják majd szét a pártok között: Fidesz: 45,863, Jobbik: 21,93, MSZP: 11,219, LMP: 6,637, DK: 6,074, KDNP: 4,673, Momentum: 2,316, Magyar Kétfarkú Kutya Párt: 1,288.

Az Országgyűlésbe jutott pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik.

Az NVB pénteki ülésén elfogadta az országgyűlési képviselők választásának adatairól szóló közleményét is.

Az NVB-nek törvényben előírt kötelezettsége a választás eredményének közzététele; a közleményt a testület a honlapján és a Magyar Közlönyben hozza nyilvánosságra.

Az április 8-ai választást követően a jogorvoslatok május 3-án zárultak le, az országos listán mandátumot szerzett képviselők és nemzetiségi szószólók megbízóleveleit múlt héten pénteken adták át az Országházban.

Az NVB elfogadta a választás eredményéről szóló közleményét, amely a hivatalos jegyzőkönyvi adatok szerint tartalmazza az egyéni választókerületi és listás szavazás részletes adatait, továbbá az alapvető névjegyzéki adatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!