Választás 2018 - Dömötör Csaba: az új kormány stabil gazdasági helyzetben kezdheti meg munkáját

Választás 2018, 2018.04.13

Az új kormány stabil gazdasági helyzetben kezdheti meg munkáját - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közmédiának.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: az elmúlt években sikerült visszaszerezni az ország gazdasági függetlenségét, és ennek rengeteg pozitív hozadéka van, többek között az, hogy több százezer új munkahely jött létre, 4 százalék körüli mértékben nő a gazdaság, emelkednek a bérek, sikerült megvédeni a nyugdíjakat, miközben a családtámogatások is bővülnek.

A friss adatok közül kiemelte, hogy az építőipar 26 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ez is mutatja a gazdaság erősödését - magyarázta -, és a gazdaság erősödése azt is jelenti, hogy ezt egyre többen érezhetik a saját életükben.

Ilyen értelemben a mostani helyzet teljesen ellentétes a 2010-essel, amikor a szocialisták egy eladósodott, a jövőjétől majdnem megfosztott országot hagytak hátra - mondta Dömötör Csaba.

Az államtitkár szerint az új kormányzati struktúrának, munkamegosztásnak is igazodnia kell a választás végeredményéhez, fő üzenetéhez: kiemelt cél a biztonság megerősítése és a függetlenség megvédése. Utóbbi a gazdasági kérdésekre is vonatkozik, mert "ha a gazdaságot, a megélhetésünket érintő ügyekben is sikerül saját magunk kezében tartani a döntéseket, akkor egy nagy, felívelő korszak küszöbén állhatunk" - jelentette ki a politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!