Választás 2018 - Patyi András: sehol sem kellett újraszámlálást elrendelni

Választás 2018, 2018.04.23

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a benyújtott fellebbezések alapján egyetlen választókerületben sem rendelte el a szavazatok újraszámlálását - közölte az NVB elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Patyi András azt mondta, az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra vagy "magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények" bemutatására van szükség.

Közölte, a testülethez mintegy 180 fellebbezés érkezett be. Azért ilyen sok, mert lényegében minden választókerületi eredményt, ahol nem az ellenzék nyert, megtámadtak.

A fellebbezések egy nyomvonal szerint, egy szövegtörzsre készültek, és alapvetően országos jelenségeket vetettek fel. Ezek egy részét a szavazást követő három napon belül lehetett volna megtámadni, de a konkrét szavazókerülethez köthető kifogások esetében sem döntöttek az újraszámolás elrendeléséről - számolt be róla az NVB elnöke.

Hozzátette, sokan kifogásolták azt is, hogy a szavazás napján meggyengült az NVB honlapja. Patyi András hangsúlyozta, ez nem befolyásolta a szavazás eredményét, hiszen nem az oldal az eredmények forrása, hanem a források alapján kerülnek fel az eredmények a honlapra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!