Választás 2022 - Elemző: nem objektív kritikákat fogalmazott meg az EBESZ

Választás 2022, 2022.03.24

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nem objektív kritikákat fogalmazott meg és álinformációkra hivatkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az április 3-i országgyűlési választásról szóló jelentésében.

Rotyis Bálint csütörtökön az M1 aktuális csatornán kiemelte, az EBESZ-nek a választások tisztaságát kell segítenie azzal, hogy szakmai szempontok alapján, objektíven látja el a feladatát. Ehhez minél szélesebb réteggel kell együttműködnie, és minden résztvevő álláspontját egyenlő súlyúnak kell tekintenie - tette hozzá.

Azt mondta, hogy a Nézőpont Intézet vizsgálata alapján az EBESZ ideológiai kritikákat fogalmazott meg a magyar választási rendszerrel kapcsolatban, szívesebben adott azoknak a szervezeteknek a véleményére, amelyek kritikusak a jelenlegi kormányzattal szemben.

Az EBESZ kifogásolta a nők alulreprezentáltságát a jelöltek között, valamint a médiapluralizmus és a szerkesztői szabadság hiányát - tudatta az elemző.

E kérdésköröket kifejtve azt mondta: a Fidesz komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a nők politikában betöltött helyzete javuljon, felmérések szerint a magyarok körülbelül 80 százaléka kormánybarát és kormánykritikus médiumokat is fogyaszt, a magyar alaptörvény pedig biztosítja a szerkesztői szabadságot.

Arról, hogy az ellenzék szerint a jelenlegi választási rendszer nem demokratikus, úgy vélekedett: azzal, hogy korábban ugyanebben a választási rendszerben, elfogadva az eredményeket, átvették a mandátumot, elfogadták a rendszer demokratikus mivoltát.

Rotyis Bálint kitért arra is, a választás azon múlik, ki tud több embert mozgósítani, az e heti kutatásuk szerint pedig a Fidesz jelentősen vezet ebben: az aktív szavazók 49 százaléka a Fidesz-KDNP listájára szavazna, míg a baloldaléra csak 41 százalék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!