Választás 2022 - Elemzők: Orbán megítélésének, az ellenzéki vízió hiányának és az ukrajnai háborúnak is döntő szerepe volt

Választás 2022, 2022.04.05

Orbán Viktor kormányfő megítélését, az ellenzék "kudarcos" mozgósító kampányát és víziójának hiányát, valamint az ukrajnai háborút jelölték meg a vasárnapi országgyűlési választás eredményének főbb okaiként a XXI. Század Intézet választásértékelő kerekasztal-beszélgetésén részt vevő elemzők kedden Budapesten.

Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezetője a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen arról beszélt, hogy az ukrajnai háború kapcsán a Fidesz-KDNP narratívájának az ereje sokkal nagyobb volt, mint az ellenzéké, az "túlment" a kormánypártok meglévő, elkötelezett szavazóbázisán.

Kijelentette, a kormánypártok "elmeneteli szándékot" megerősítő kampányt, míg az ellenzék "kudarcos" mozgósítási kampányt folytatott. A "hardcore" ellenzéki szavazókat bombázták üzenetekkel, feleslegesen - tette hozzá Závecz Tibor.

Az ellenzéki vereség másik fő okaként a vízió hiányát jelölte meg. Az elmúlt években nem derült ki semmilyen olyan alternatíva, amely "el tudta volna mesélni az embereknek" az Orbán Viktorhoz és a Fideszhez képesti más Magyarország vízióját - mondta Závecz Tibor, aki szerint az ellenzék el volt foglalva az "összerázódás különböző státuszaival", nem volt ideje és szellemi kapacitása arra, hogy a magyar társadalomnak egy olyan víziót adjon, amely túlmegy azon: "nem akarom" Orbán Viktor hatalmi rendszerét megtartani.

Závecz Tibor szerint az is hiányzott az ellenzéknél, hogy érzelmileg tudjon azonosulni a társadalom egy részével, tudjon hozzá kapcsolódni, kötődni.

Kitért arra is, hogy amikor az ellenzék az összefogás kapcsán végre eljutott egy nyugvópontra, új helyzet állt elő Márki-Zay Péter megjelenésével. Így "egy kicsit lehetett az egészet kezdeni elölről" - fogalmazott Závecz Tibor, aki szerint most ellenzéki oldalon a szervezeti szétesés jelei figyelhetők meg.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a vasárnapi voksolás valójában miniszterelnök-választás volt, azt kellett eldönteni: Orbán Viktor maradjon, akit ismerünk, megszoktunk, "tudjuk, hogy mit várhatunk tőle", vagy pedig egy kísérletbe bocsátkozunk és "Márki-Zay Pétert emeljük trónra". Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének a felmérések szerint sem volt soha többsége Orbán Viktorral szemben - jegyezte meg.

Kitért arra is, szerinte a közvélemény-kutatók ott tévedtek, hogy nem értették meg, mi az a nagyon egyszerű dilemma, ahogy felfogják az emberek a választást.

Mráz Ágoston Sámuel elmondta, az ellenzék erősen polarizált, a közös lista papíron megvolt, az egység valójában nem létezett és a választók érezték, hogy ez nem egy egységes ellenzék. "Ez is egy komponense volt annak, hogy nem szavaztak bizalmat ennek az ellenzéknek" - fogalmazott.

Mráz Ágoston Sámuel kijelentette: az integráció egyetlen járható útja egy tehetséges vezető felbukkanása lenne. "Ez a Fidesznek a megkerülhetetlen versenyelőnye" - mutatott rá, majd úgy fogalmazott: "Orbán Viktor egy roppant tehetséges politikus, aki ezt a kőkemény politikai munkát el tudta végezni, hogy valódi egységbe szervezte azt a politikai közösséget, amelyet irányít".

Azt mondta, Gyurcsány Ferencnek van politikai tehetsége, de neki az "ősproblémája" a népszerűtlensége, ami miatt nem tud előállni és vezetni egy közösséget, hanem mindig valakit előre kell tolnia, aki láthatóan ezt a munkát nem tudja kellő minőségben elvégezni.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a háborús helyzetben Orbán Viktor tapasztalata versenyelőnyére vált.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója szerint is döntő szerepe volt a háborúnak a választás végeredményében.
Rámutatott, a háború egy olyan helyzetet teremtett, amelyben a biztonság és a stabilitás igénye került a kampány középpontjába.

Így nagyon nehéz lett bármilyen vezetőnek az ellenzéki oldalon, hogy a hatalomban lévő és az üzeneteit az előbbi alapértékekre összpontosító, kompetens és döntésképes miniszterelnökkel szemben érvényesüljön - mondta.

Hann Endre szerint a Jobbik szavazóinak is kulcsszerepe volt a választás kimenetelében, ugyanis jelentős részük a Mi Hazánk Mozgalomhoz vándorolt.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese is arról beszélt, hogy miniszterelnök-választás volt vasárnap, és azt mondta, hogy a választók alkalmasabbnak találták az ország vezetésére Orbán Viktort, mint Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét.

A választási eredményben szerinte nagy szerepe volt a mozgósításnak is. Mindkét oldalra vonatkozóan megállapítható, hogy példátlan méretű aktivizálás zajlott a közösségi médiában - mondta.

Barthel-Rúzsa Zsolt kiemelte azt is, hogy a Fidesznek mindig van egy világos és követhető politikai stratégiája, míg az ellenzéknél ilyen nincs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!