Választás 2022 - MSZP: csak kormányváltással kerülhetők el a háború negatív gazdasági hatásai

Választás 2022, 2022.03.27

Az ellenzéki összefogás pártjai szerint csak kormányváltással kerülhetők el a háború negatív gazdasági hatásai - mondta a szocialisták társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, a gazdasági nehézségeket nem megszorításokkal kell kezelni, ahogy arra a Fidesz készül, hanem jóléti juttatásokkal és az "emberek pénztárcájának megerősítésével".

Kiemelte, mindehhez az Európai Unió csak akkor utal újabb forrásokat Magyarországnak, ha garanciákat lát arra, hogy azokat nem lopják el.

A szocialisták társelnöke elmondta, a kormány állításával ellentétben, az ukrajnai háborúval kapcsolatban ők is békés megoldásban érdekeltek. Az ellenzéki összefogás pártjainak az a legfontosabb, hogy "fizikailag és létbiztonságukban is megvédjék a magyar társadalmat" - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes megerősítette, nem kívánják elvenni a 13. havi nyugdíjat, sőt a nyugdíjemelések meghatározásánál visszavezetnék az úgynevezett svájci indexálást, amely szerintük biztosítaná a nyugdíjak reálértékének növekedését.

Hangsúlyozta, kormányra kerülésük esetén a rezsicsökkentést sem szüntetnék meg, emellett visszahoznák a panelprogramot és támogatnák a régi családi házak korszerűsítését.

Az ellenzéki politikus minimum 50 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak, majd elmondta, az egészségügyi szakdolgozók, a rendőrök és a szociális munkások fizetését is növelnék, emelett adómentessé tennék a minimálbért, csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját és megdupláznák a családi pótlékot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!