Először rendeznek közösségi felelősségvállalási konferenciát

Bulvár, 2017.03.29

Mikro-, kis- és középvállalkozások számára először rendeznek közösségi felelősségvállalási konferenciát Budapesten április 3-án a Duna Palatobán.

A rendezvényen expo és a jeltolmáccsal játszó HADART Színház Őrültek tornya című előadása is várja az érdeklődőket.

A HAT Alapítvány és szakmai partnerei, a Magyar Adományozói Fórum és a Magyar Public Relations Szövetség által rendezett Mentés Másként! Konferencia és expó résztvevői olyan gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhatnak, amelyek jól használható márkaépítő eszközök - közölte a HAT Alapítvány és a HADART Színház kedden az MTI-vel.

A közlemény idézi Kuremszki Andreát, a HAT Alapítvány elnökét, aki elmondta: "feladatunknak tekintjük, hogy olyan közösségeket hozzunk létre, amelyek támogatják a tudáshoz, információhoz és élményekhez való szabad hozzáférést. Abban hiszünk, hogy ez lehetővé teszi, hogy nyitottak, önállóak, felelősséggel döntő, a saját életünkre hatni tudók legyünk".

A HADART Színház Őrületek tornya című előadása Shakespeare Tévedések vígjátékának mai változata. A konferencia után látható előadást Háda János, a színház alapítója és vezetője rendezte. A társulat jeltolmács segítségével a siketek és nagyothallók számára is elérhetővé teszi a produkciót - áll a közleményben.

A rendezvény fővédnöke Novák Katalin, a Nemzeti Önkéntes Tanács elnöke, család- és ifjúságügyért és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!