A TAO által fejlődést remél a röplabda-szövetség elnöke, női Szuperliga indul jövőre

Sport, 2017.06.21

Szakemberképzés, utánpótlás-fejlesztés és a 2018/2019-es szezontól a női Szuperliga elindítása szerepel a legfontosabb tervei között a Magyar Röplabda Szövetségnek a TAO-körbe kerülést követően - hangzott el a szövetség elnöke, Kovács Ferenc és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai közös sajtótájékoztatóján, Nyíregyházán.

Kovács Ferenc úgy fogalmazott, a TAO-körbe kerülés hatalmas lehetőség a magyar röplabda számára. Hozzátette, a magyar élvonalbeli felnőtt női bajnokság átalakuláson megy majd keresztül, melynek köszönhetően a 2018/2019-es szezontól hatcsapatos Szuperligában szerepelnek a legjobb hazai együttesek. Addig - a következő idényben - két hatos csoportban küzd a 12 NB I-es csapat, s végül az első hat helyezett alkotja majd a Szuperliga mezőnyét. Ugyancsak újítás lesz a kötelező, mérkőzésenkénti statisztikai rendszer bevezetése, amely többek között az olasz, az orosz és a lengyel bajnokságra is jellemző.

Kovács Ferenc azt is elmondta, hogy a szakember-, valamint az utánpótlásképzés fejlesztése is a célok között szerepel, ezeken a területeken is szeretnék a lehető legtöbbet megtenni. A szövetség elnöke azt mondta, a sportág - az utóbbi években mutatott előrelépése mellett - két embernek köszönhet nagyon sokat a TAO-körbe kerülést illetően: Orbán Viktor miniszterelnöknek és Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak.

Szabó Tünde a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarországon 200 klub, 1200 iskolai röplabdacsapat működik és csaknem 15 ezer gyerek röplabdázik, e számok mellett az utóbbi évek eredményességének - különösen a női válogatott és a klubok sikereinek - köszönhető az, hogy a röplabda bekerülhetett az öt látvány-csapatsportág mellé. Hozzátette, hogy a TAO-körbe lépéssel további eszköz- és létesítmény-fejlesztésre lesz lehetősége a sportágnak.

A szövetség július 7-én rendkívüli közgyűlést tart majd, szeptember 15-ig pedig már az első - működési - pályázatok benyújtására is sor kerülhet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!