Átadták a sportcsarnokot Mezőhegyesen

Sport, 2024.05.25

A mezőhegyesi fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy az itt élők ne érezzék magukat harmadrendű polgárnak a fejlettebb régiókban élőkhöz képest - mondta Lázár János szombaton a Békés vármegyei Mezőhegyesen, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen átadták az új spotcsarnokot.

Voks 24 - Orbán Viktor Mezőhegyesen Az építési és közlekedési miniszter - aki a Mezőhegyesi Ménesbirtok vagyonkezelő alapítványának, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak a kuratóriumi elnöke is - úgy fogalmazott: a szakközépiskolát, a kollégiumot és könyvtárat "nem magunknak, hanem maguknak építettük", azokat nem csak a helyiek, hanem a térségben élők is használhatják.

Köszöntő beszéde elején azt mondta, "a mai nap egyetlen fizető vendége itt Orbán Viktor", majd köszöntötte a helyszínen jelen lévő Mocsai Lajos volt kézilabda szövetségi kapitányt és a Pick Szeged kézilabdacsapat szurkolóit is.

Pap István Tibor (független), a 4500 lakosú dél-békési város polgármestere elmondta, a legjobb helyen vannak, hogy bemutassa, mennyit fejlődött az elmúlt nyolc évben a város, mióta az állam elhatározta, hogy visszavásárolja a korábban privatizált ménesbirtokot. Hatalmas forrásokat biztosítottak a géppark, az istállók, a szarvasmarhatelep fejlesztésére, továbbá a szakközépiskolára, a könyvtárra és a sportcsarnokra, amely hatással van az itt élők mindennapjaira is.

Fejlesztett az önkormányzat is, mintegy négymilliárd forintnyi támogatásból újították fel a bölcsődét, az óvodát, a köztereket és parkokat, a csapadékvíz-elvezető rendszert. Kétmilliárd forintot meghaladó összegből épült kerékpárút, amely ugyanúgy szolgálja a ménesbirtokon dolgozók javát is.

Most az következik, hogy ezeket a fejlesztéseket hatékonyan hasznosítsák, élettel töltsék meg - jelentette ki.

A szombaton átadott sportcsarnok 1350 négyzetméter alapterületű, összes hasznos alapterülete csaknem háromezer négyzetméter.

A Ménesbirtok honlapja szerint "a létesítményben a hagyományos kézilabda- és kosárlabdapályák mellett többek között edzőterem, elektromos találatjelző gépekkel felszerelt vívópástok, automata önbiztosító rendszerrel ellátott mászófal is helyet kapnak. A mezőhegyesi polgárok is sportolhatnak majd itt, a 350 fős lelátó alkalmassá teszi az épületet rendezvényközpont funkciójának betöltésére."

A nettó 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a budapesti Build It Mérnökiroda Kft., alvállalkozóként a szintén fővárosi Sta-Tech Kft. volt.

A sportcsarnok átadót egy kézilabda gálamérkőzés követte a helyszínen, amelyen magyar kézilabda legendák csaptak össze a mezőhegyesi öregfiúkkal.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Voks 24 - Orbán Viktor Mezőhegyesen Voks 24 - Orbán Viktor Mezőhegyesen Voks 24 - Orbán Viktor Mezőhegyesen
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!