Befejeződött a soproni Káposztás utcai stadion felújításának első üteme

Sport, 2016.03.09

Befejeződött a soproni Káposztás utcai stadion felújításának első üteme, amelynek keretében befedték a háromezer szurkoló befogadására alkalmas keleti lelátót és megújították a centerpályát.

Az első ütem szerdai záróünnepségén Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a pálya a fejlesztéssel alkalmas NB I-es labdarúgó-mérkőzések lebonyolítására is. A korszerűsítés első ütemét a kormány 400 millió forinttal támogatta a nemzeti stadionfejlesztési program keretében.

Hozzátette: a fejlesztés második ütemére, szintén a nemzeti stadionfejlesztési program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 152 millió forintot biztosít. A beruházás végeztével a nemzetközi normáknak is megfelel majd a létesítmény.

Tóth Ernő, az NFM sportcélú beruházások főosztályának vezetője közölte, hogy a 2013-ban indult stadionfejlesztési program keretében jelenleg 27 stadion építése és korszerűsítése zajlik országszerte. A program fontos állomása Sopron, a fejlesztés második ütemének támogatásáról tavaly év végén döntött a kormány - tette hozzá. Jelezte, a 152 millió forintból a keleti és a nyugati lelátó vízszigetelését oldják meg, korszerűsítik a világítást és lecserélik az eredményjelzőt.

Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a létesítmény sportra és egészségre nevelő szerepéről beszélt. Kiemelte: a cél egy olyan környezet megteremtése, amelyben az utánpótlás-nevelés biztosítottá válik, így a most felnövő fiatalok öregbíthetik majd a város hírnevét.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője elmondta, hogy az MLSZ már 2011-ben elkészítette hosszú távú stratégiai tervét, amelynek része volt a stadionok, labdarúgópályák fejlesztése. Az elmúlt két évben több száz sportlétesítmény újult meg, vagy épült országszerte. Ezek műfüves, élőfüves, nagyobb és kisebb méretű pályák - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy míg 2010-ben 120 ezer volt, addig - részben a létesítmények korszerűsítésének köszönhetően - most már több mint 230 ezer a regisztrált labdarúgók száma.

A soproni Káposztás utca stadiont 2003-ban adták át, 5500 néző befogadására képes. Jelenleg itt játssza hazai mérkőzéseit az élvonalban ötödik helyezett Szombathelyi-Swietelsky Haladás, mivel Szombathelyen új stadion épül. A soproni együttes a hetedik az NB II-ben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!