Bemutatták az Utánpótlássport 2017 évkönyvet

Sport, 2018.02.22

A tavalyi korosztályos világversenyek érmeseinek és magyar helyezettjeinek, valamint minden sportág hazai bajnokságának eredménylistájával és sok érdekes írással megjelent az Utánpótlássport 2017 évkönyv.

A MediaBook Kiadó gondozásában készült könyv csütörtöki sajtóbemutatóját rendhagyó módon egy, a könyvben is szereplő utánpótlás sportoló, Esztergályos Patrik, junior világ- és Európa-bajnok párbajtőröző vezette. A vívó megemlítette, hogy ma is örömmel forgatja a 2016-os eredményeket tartalmazó első évkönyvet.

Bruckner Gábor felelős kiadó és főszerkesztő arról beszélt, hogy a 2016-os eredményeket tartalmazó első kiadványuk nagy sikere után nem volt kérdés a folytatás. Az új könyvben még több név, eredmény és visszaemlékezés szerepel, így míg a tavalyi kiadvány 416, a mostani 460 oldalas - mondta.

Az évkönyv a legfontosabb versenyek taglalása és a legsikeresebb sportolók portréi után foglalkozik a hónap műhelye-díj kitüntetettjeivel, az "Amikor én még kissrác voltam" elnevezésű rovat pedig klasszis versenyzők gyerekkori visszaemlékezéseit tartalmazza. A legterjedelmesebb fejezet az éves sportági összefoglaló, mely a korosztályos világversenyek mellett a hazai bajnokságok eredményeit tartalmazza.

Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke megemlítette, hogy ott volt az utanpotlassport.hu honlap születésénél, szoros az együttműködésük, ennek második gyümölcse a most megjelent évkönyv.

"A mai világban, amikor az internet szinte mindent visz, különös értéke van egy könyvnek. Én nagyon szeretem a könyveket, és remélem, a gyerekeimnek is megmutathatom majd magam az évkönyvben" - mondta Késely Ajna, junior Európa- és világbajnoki aranyérmes úszó.

Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy már az utanpotlassport.hu honlap elindulása, 2011 óta az ügy mellett állnak.

"Én is sportoló voltam, és máig őrzöm azt a sportévkönyvet, amelyben a nevem szerepel. Bízom benne, hogy valamelyik kislányom bekerül majd az utánpótlássport évkönyve, mert ez azt is jelentené, hogy hosszú életű lesz a kiadvány." - fogalmazott.

Az évkönyv bolti forgalomban nem kapható, az utanpotlassport.hu oldalon rendelhető meg, az ára 4490 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!