"Az első két harmadban nem ütöttünk gólt. A szünetben próbáltuk megnyugtatni magunkat, mert frusztráltak voltunk. Aztán a vezetésük után még inkább rákapcsoltunk, és egyenlítettünk. Ekkor azt hittem, meglesz a győzelem is. De sajnos, ilyen a hoki, a végén eljöttek, és beütötték a győztes góljukat" - mondta az MTI-nek Hadobás.
Védőtársa, Garát Zsombor szerint meg kell vizsgálni, miért maradtak ki a helyzeteik.
"Tudtuk, hogy nagy meccs lesz, de sokkal hatékonyabban kellett volna játszanunk. Sem az első, sem a második harmadban nem tudtunk betalálni, és a végén is egy belenyúlós gólunk lett. Magunkkal kell foglalkoznunk. Most lesz egy pihenő nap, és sokkal jobban kell összpontosítanunk a hátralévő két meccsen" - fogalmazott.
A 17 védéssel záró Bálizs Bence úgy vélte, akkor teszi a legjobban a dolgát a válogatott, ha minél előbb elfelejti ezt a vereséget, és a hátralévő két összecsapásra összpontosít.
"Ez az egyhetes torna olyan, mint a rájátszás. Az első két meccset megnyertük, a mait sajnos elbuktuk, de nincs vége semminek, van még két meccsünk, amin lehet javítani" - mondta a kapus.
Kollegája, a 31 magyar lövést megfogó, köztük több bravúrt bemutató Tőke Zoltán kiemelte: az első két bolzanói mérkőzésen azért sem játszhattak jobban, mert nem volt felkészülési meccsük, és a tornán egyből két erős ellenféllel találkoztak.
"Mostanra azért jobban összeálltunk, keményen védekeztünk, és én is hozzá tudtam tenni a magamét" - mondta az MTI-nek a Brassóval idén Erste Liga-bajnok kapus.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!