Időfutam ob - Zsankó Petra a női bajnok

Sport, 2024.06.19

Zsankó Petra pályafutása első felnőtt bajnoki címét nyerte az országúti kerékpárosok női időfutam-bajnokságán.

A Debrecenhez közeli Bocskaikert határában edzésbaleset miatt a felnőtt női verseny előtt szakadt félbe az ob: az 50 év felettiek korosztályába tartozó versenyző bemelegítés közben, a forgalom elől lezárt úton egy, az út szélén álló autóval ütközött. Stabil, de súlyos állapotban szállították mentőhelikopterrel a debreceni Kenézy Gyula kórházba.

A verseny két óra elteltével folytatódott a 32 fokos melegben.

A felnőtt nőkre 19 kilométeres táv várt, az már korábban biztossá vált, hogy nem lesz címvédés, miután az elmúlt három kiírásban diadalmaskodó Vas Blanka nem indult. A legnagyobb esélyesnek így az U23-asok között az egyenkénti indításos számban tavaly világbajnoki ötödik Zsankó Petra számított. Ő tavaly - még az utánpótlás-korosztályban szerepelve - 25 perc 13 másodperces idővel teljesítette az ob pályáját, leggyorsabbként a nők közül. Ezúttal sem volt másként, ez az osztrák Rapso Knittelfeld klubcsapatát erősítő 23 esztendős vasszécsenyi bringás első felnőtt bajnoki címét jelentette.

Az MTI-nek Zsankó elmondta: a hőség, illetve korábbi betegsége is hatással volt teljesítményére, utóbbiból még nem is épült fel, ráadásul technikai probléma miatt a rajt előtti pillanatokban még kerékpárt is kellett cserélnie.

"De nem keresek kifogásokat, ennyi volt ma bennem" - hangsúlyozta annak kapcsán, hogy idei ideje elmaradt a tavalyitól. - "Bőven lehet még innen fejlődni, sok van bennem, ha többet foglalkoznék vele, no meg egy olyan csapattal is, ami tud nagyobb hangsúlyt fektetni erre a számra. Ez is a célom."

Elárulta: nem teljesen elégedett, de örül a bajnoki trikónak, megtiszteltetés számára, hogy az időfutamokon ezt viselheti a következő egy évben. Ugyanakkor kiemelte, hogy szeretne a bajnoki címnél szebb eredményeket elérni.

"Sosem szabad teljesen elégedettnek lenni, mert az nem visz előbbre" - vélekedett.

Másodikként Borissza Johanna Kitti, harmadik helyen Hajdu Fanni Helga végzett.


Eredmények, egyéni időfutam ob:

nők (19 km):
1. Zsankó Petra (ARBÖ Rapso Knittelfeld) 25:55 perc
2. Borissza Johanna Kitti (Green Riders) 28:24
3. Hajdu Fanni Helga (GESU bikewear) 28:45

később:
férfiak (38 km)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!