Kézilabda BL - Nehéz csoportban a Veszprém és a Ferencváros

Sport, 2020.07.01

A férfiaknál a Telekom Veszprém, míg a nőknél a Ferencváros került nehezebb csoportba a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - MOL-Pick Szeged - Paris Saint-Germain A sorozat szerdai, bécsi sorsolásán a Veszprém mellé sorolták be a német Kielt és a spanyol Barcelonát is, ezzel a 2019/20-as idény decemberre halasztott négyes döntőjének résztvevői közül három együttes is a B jelű nyolcasba kapott besorolást.

A MOL-Pick Szegednek a címvédő északmacedón Vardarral, a német Flensburggal és a francia Paris Saint-Germainnel kell majd megküzdenie az első két hely valamelyikéért.

A szegediek honlapján Szűcs Ernő Péter elnök úgy fogalmazott, a jelenlegi átalakított rendszerben már nincs könnyű ellenfél, a célok azonban nem változtak: elindulnak a BL-ben, hogy megvalósítsák az álmaikat.

"Klubunk többször megmutatta, hogy felveszi a versenyt Európa élcsapataival. Kemény küzdelem lesz, de olyan a keretünk, amely képes a feladatok megoldására" - jelentette ki az elnök.

Az európai szövetség közlése szerint amennyiben a koronavírus-járvány nem szól közbe, a férfiaknál szeptember 16-17-én rendezik a csoportkör első fordulóját. A következő idénytől szerdán és csütörtökön játsszák a mérkőzéseket 19 és 21 órától.

Megváltozott a résztvevők száma és a lebonyolítás is: az elmúlt évekkel ellentétben 28 helyett 16 csapat lesz érdekelt a BL-ben, őket két nyolcas csoportba sorsolták, azonos nemzetbeliek nem kerülhettek össze. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki jut még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

A csoportkör március 4-én fejeződik be, a rájátszás mérkőzéseit március végén és április elején rendezik meg, míg a negyeddöntőket május közepén. A kölni négyes döntő június 12-13-án lesz Kölnben.

A nőknél a Ferencváros került a nehezebb nyolcasba, ugyanis az előző négyes döntő négy csapatából hármat, a francia Metzet, az orosz Rosztovot és a norvég Kristiansandot is Elek Gábor együttese mellé sorsolták.

A címvédő Győri Audi ETO KC-ra két, papíron nehéz ellenfél, a román Valcea és a montenegrói Podgorica vár.

A női mezőnynél a létszám változatlan, továbbra is 16 csapat szerepel a BL-ben, de a lebonyolítás változott, és a következő évadtól a férfiakéval megegyező lesz. A csoportkör szeptember közepén kezdődik - továbbra is hétvégi játéknapokkal -, a rájátszás meccseire márciusban és áprilisban kerül sor, a budapesti négyes döntőt pedig - amely idén elmaradt - május 29-30-án tartják.


A Bajnokok Ligája csoportbeosztása:

férfiak:
A csoport: Vardar Szkopje (északmacedón), Paris Saint-Germain (francia), PGE Vive Kielce (lengyel), Porto (portugál), MOL-Pick Szeged, HC Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)
B csoport: Barcelona (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg (dán), HC Nantes (francia), HC Motor Zaporizzsja (ukrán), RK Celje (szlovén), HC PPD Zagreb (horvát)


nők:
A csoport: Metz (francia), Rosztov-Don (orosz), Vipers Kristiansand (norvég), Esbjerg (dán), FTC-Rail Cargo Hungaria, CSM Bucuresti (román), Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén)
B csoport: SCM Raminu Valcea (román), Győri Audi ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Borussia Dortmund (német), CSZKA Moszkva (orosz), Brest Bretagne (francia), Odense (dán), HC Podravka Vegeta (horvát)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!