TV műsor

Kick-box-vb - Hatvan országból kétezer versenyző indul Budapesten

Sport, 2017.10.26

Legalább hatvan ország mintegy kétezer versenyzőjének indulására számítanak a szervezők a budapesti kick-box-világbajnokságon, amelyet november 6. és 11. között rendez a hazai sportági szövetség a BOK Sportcsarnokban.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke elmondta, hogy nagyon emlékezetes vb-re készülnek, már csak azért is, mert most először fordul elő, hogy e küzdősport mind a két szakága egy helyen és egy időben szerepel világbajnokságon. Kitért rá, hogy Brazília visszalépése után, a nemzetközi szövetség, a WAKO kérésére mondott igent Magyarország a "dupla" vb-re. Ezzel összefüggésben is köszönetét fejezte ki a sportállamtitkárságnak az anyagi segítséget is jelentő háttértámogatásért.

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy idén rengeteg nagy nemzetközi versenyt rendezett Magyarország, így vizes vb-t, EYOF-ot, cselgáncs-vb-t, és ebbe a sorba illeszkedik a kick-boxosok világbajnoksága is. Hangsúlyozta, hogy sportdiplomáciában is erős sikersportágról van szó, és hozzáfűzte, hogy a budapesti világbajnokságon szereplő mind a 39 magyar éremeséllyel indul harcba.

Király István alelnök, akit a WAKO európai szervezete szeptemberben első alelnökének választott, elmondta, hogy egy héttel a jelentkezési határidő lejárta előtt 55 ország 1850 sportolóját regisztrálták, de meggyőződése, hogy több mint 60 ország képviselteti magát, a versenyzői létszám pedig a kétezret is eléri. Arról a célról is beszélt, hogy minél több világ- és európai kick-box eseményt szeretnének Magyarországra hozni.

A sajtótájékoztatón jelen volt a sportág történetének legeredményesebbje, a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt és a hétszeres világbajnoki aranyérmes Jároszkievicz Krisztián. Mindketten leszögezték, hogy meg akarják védeni címüket a hazai közönség előtt.


A vb-n induló felnőtt válogatott:

tatami:

pointfighting:

férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg.: Veres Richárd, 69 kg: Veres Alex, 74 kg: Csák Bence, 79 kg: Opauszky Dávid, 84 kg: Mórádi Zsolt, 89 kg: Bálint Zoltán, 94 kg: Rohonczi Jenő, +94 kg: Jároszkievicz Krisztián

nők:
50 kg: Murvai Lívia, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Kádas Adrienn, 65 kg. Busa Andrea, 70 kg: Nagy Henrietta, +70 kg: Kondár Anna


light-contact:

férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg: Gábor Zoltán, 69 kg: Veres Alex, 74 kg: Zsarkó Dániel Péter, 79 kg: Szmolek Emanuel, 84 kg: Vígváry Viktor, +94 kg: Vida Balázs

nők: 50 kg: Busa Gabriella, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Gremen Petra, 65 kg: Miskolczi Anett, 70 kg: Busa Andrea


kick-light:

férfiak:
57 kg: Veres Roland, 63 kg: Veres Richárd, 69 kg: Bálint Zoltán, 74 kg: Zsarkó Dániel Péter, 79 kg: Bárdosi Sándor, 84 kg: Kis Balázs Mihály, +94 kg: Vida Balázs

nők: 50 kg: Busa Gabriella, 55 kg: Hanicz Nelly, 60 kg: Nagy Rita, 65 kg: Miskolczi Anett, 70 kg: Busa Andrea


ring:

full-contact:

férfiak:
57 kg: Petrina Pál, 60 kg: Bakó Krisztián, 63kg: Sándor Kornél, 67 kg: Görbics Gábor, 75 kg: Elszaszer Dávid, +91 kg: Berki Károly

nők: 56 kg: Bordás Annamária, 60 kg: Rákóczi Renáta


low-kick:

férfiak:
63,5 kg: Mádi Bálint, 67 kg: Vásony Márton

nők:
60 kg: Lehota Krisztina


K1:

férfiak:
54 kg: Szőke László, 60 kg: Gönczi Alex, 63.5 kg: Habash Antoine, 67 kg: Géczey Róbert, 71 kg: Vásony Ferenc

nők:
52 kg: Zsiga Melinda
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!