Lékai Mátét és Gasper Margucot szerződteti az MKB-MVM Veszprém

Sport, 2014.03.16

Lékai Mátét és a szlovén Gasper Margucot szerződteti a következő szezontól az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdaklub.

Az egyesület vasárnapi sajtótájékoztatóján Hajnal Csaba ügyvezető elmondta: a két fiatal játékost három évre igazolják le, de hosszabb távon tervezik az együttműködést velük. Mint fogalmazott, ők lehetnek az alapjai a jövő veszprémi csapatának.

Fonyó Károly klubelnök arról beszélt, hogy a két játékos megszerzése a fiatalítási folyamat része. Hozzátette, hogy a csapatnak fontos a regionális SEHA-ligában való szereplés, a részletekről jövő héten döntenek.

Kálomista Gábor, a klub társelnöke kijelentette: figyelemmel kísérik a külföldre szerződött játékosokat, és Lékaihoz hasonlóan - aki a Celjétől tért vissza Magyarországra - hazahozzák őket.

Lékai úgy vélte, karrierjében nagy lépés, hogy a veszprémi csapathoz igazolt, mivel a gárdának komoly céljai vannak a Bajnokok Ligájában és magyar bajnokságban is.

Marguc szerint a Veszprém a világ egyik legjobb csapata, s igyekszik megfelelni a magas elvárásoknak.

A 25 éves Lékai a PLER csapatában kezdte pályáját, majd 2010-ben került a Pick Szegedhez. Itt két idény alatt két bajnoki és két MK-ezüstérmet szerzett. Két éve igazolt a szlovén Celjéhez, amellyel kétszer megnyerte a Szlovén Kupát, s tavaly a bajnokságban ezüstérmet szerzett. Az irányító világversenyen a 2011-es svédországi világbajnokságon debütált a magyar válogatottban, Londonban pedig tagja volt az olimpián negyedik válogatottnak.

A 23 esztendős, jobbszélsőt játszó Marguc a Celje saját nevelésű játékosa. Tavaly csapatának korai BL-búcsúja ellenére összesen 72 gólt lőtt, ez meccsenkénti hatgólos átlagot jelent. A BL jelenlegi kiírásában 65 találatával a második helyen áll a góllövőlistán, a Veszprém elleni két mérkőzésen összesen 13 gólt szerzett. Tavaly tagja volt a spanyolországi vb-n negyedik szlovén válogatottnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!