Maratoni kajak-kenu ob - Kiszli megvédte címét, Vajda Attila is vízre szállt

Sport, 2024.05.17

A kajakos Kiszli Vanda megvédte címét a Győrben zajló maratoni kajak-kenu országos bajnokság első, pénteki napján.

Az Atomerőmű SE kilencszeres maraton világbajnok versenyzője mögött ugyanazok állhattak dobogóra, akik tavaly: Czéllai-Vörös Zsófia lett a második, Csépe Panna pedig a harmadik.

A többi számban nem volt címvédés. A férfi kajakosoknál a legendás Csay Renáta fia, a húszéves Kolozsvári Brúnó diadalmaskodott a tavaly győztes Sellyei Csanád előtt, míg a női kenusok hatfős versenyében Matkovics Lili Sára volt a leggyorsabb, megelőzve a 2023-as bajnokot, Hegedűs Karolinát.

A férfi kenusok mezőnyéből hiányzott a címvédő Kövér Márton, aki ezúttal csak párosban száll majd vízre. A távollétében a 2005-ös születésű, tokaji Soltész Péter nyerte a számot, amelyben elindult a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila is. A 41 esztendős, világ- és Európa-bajnok sportember a kilencedik helyet szerezte meg a tíz kenust számláló mezőnyben.

A hét végi, győri verseny egyben a poznani Európa-bajnokság, valamint a horvátországi Metkovicban sorra kerülő világbajnokság első válogatója is.

A szövetség korábbi alelnökéről, a 2019-ben elhunyt Kadler Gusztávról elnevezett országos bajnokság szombaton a párosok futamaival folytatódik.



Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

--------

K-1 (30 km):
1. Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri VSE) 2:05:57.34 ó
2. Sellyei Csanád (Váci Kajak-Kenu SE) 2:05:58.22
3. Boros Adrián (Graboplast Győri VSE) 2:05:59.09

C-1 (22 km):
1. Soltész Péter (Tokaj) 1:48:22.69 ó
2. Pluzsik Mihály (Szentendre) 1:48:24.44
3. Horváth Márton (UTE) 1:48:52.37


nők:

----

K-1 (26 km):
1. Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 1:58:14.01
2. Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri VSE) 1:58:33.10
3. Csépe Panna (UTE) 1:59:35.35

C-1 (14,5 km):
1. Matkovics Lili Sára (KSI SE) 1:18:05.31 ó
2. Hegedűs Karolina (Váci Karakán) 1:21:22.63
3. Kis-Batka Imola (Szolnoki Sportcentrum) 1:23:22.98
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!